Szeptember 18.
Nyitott templomok éjszakája Zebegényben. A Havas Boldogasszony-plébániatemplomban Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész ad koncertet; Csóka Árpád mérnök a százéves templom felújításáról, építéstörténetéről, illetve Csókáné Salamon Melitta Zebegény történelmi emlékeiről tart vetített képes előadást. Az estet Forgách József orgonakoncertje zárja.
Helyszín: Havas Boldogasszony-plébániatemplom (Zebegény, Petőfi tér).
Időpont: 20 óra
Szeptember 19.
V. pálos napfordulóünnep és kirakodóvásár Zsámbékon. Fél hétkor az öreg templomnál tartandó napköszöntővel kezdődik az egész napos programsorozat. A résztvevők többek között nézhetnek filmet Páhi Emma mesemondóról, megtekinthetik Hoffer Andrea festőművész, restaurátor és E. Rácz László szobrászművész, restaurátor kiállítását és a délutáni íjász-, illetve solymászbemutatót, Róka Szabolcs mesemondó műsorát. Lesz gyermekjáték kicsiknek és nagyoknak, több néptánccsoport is bemutatkozik. Este nyárbúcsúztató és táncház várja a közönséget. Részletes információk: Zsambek-napfordulo.j-web.hu.
Helyszín: Zsámbéki Művelődési Ház (Zsámbék, Etyeki utca 2.) és környéke.
Időpont: egész nap
Ismerkedés a Balaton Színházzal. A teátrumot, a kulisszatitkokat a művészek mutatják be az érdeklődő közönségnek.
Helyszín: Balaton Színház (Keszthely, Fő tér 3.).
Időpont: 15 óra
Szeptember 20.
Drakula-konferencia. Vlad Tepes és a Drakula-hagyomány címmel tartanak konferenciát Pécsett. Az előadások nyilvánosak.
Helyszín: Dominikánus Ház (Pécs, Színház tér 2.).
Időpont: 10 óra
Széchenyi-ünnepség. A Széchenyi Társaság hagyományaihoz híven, ünnepi külsőségek mellett születésnapján megkoszorúzza gróf Széchenyi István Magyar Tudományos Akadémia előtt álló szobrát. A koszorúzás után a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében emlékünnepséget tartanak, melyen bemutatják a Széchenyi-emlékév, 2010 eddigi eseményeit. Itt kerül sor a Széchenyi Társaság díjának átadására, laudációk kíséretében.
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia (1051 Budapest, Roosevelt tér 9.).
Időpont: 16.30
Magyar Történelmi Szalon. Sinka István, a Fekete Bojtár címmel tart előadást a költőről születési évfordulója alkalmából Medvigy Endre irodalomkutató.
Helyszín: a Jókai Mór Művelődési Központ színházterme (Budaörs, Szabadság út 26.).
Időpont: 18 óra
Szeptember 21.
Déryné szobra. Kétszáz évvel ezelőtt lépett először színpadra Déryné Széppataki Róza. A Budavári Önkormányzat a magyar dráma napján avatja fel Ligeti Miklós 1945-ben elpusztult Déryné-szobrának rekonstruált másolatát.
Helyszín: Horváth-kert (Budapest, I. kerület).
Időpont: 17 óra
Asszonysorsok a történelem sodrásában. Kosáryné Réz Lola reneszánsza címmel a szerző örököseivel – Kosáry Judittal, Bede Gábornéval, valamint Nagy Domokos Imre irodalomtörténésszel – Kovács Attila Zoltán főszerkesztő beszélget.
Helyszín: Kráter Könyvesház (1072 Budapest, Rákóczi út 8/A, belső udvar).
Időpont: 17 óra
Miért kiváltságos bolygó a Föld? A kérdésről előadást tart, majd a résztvevőkkel beszélget ifj. Csókási Pál amatőr csillagász.
Helyszín: városi művelődési központ (Veszprém, Dózsa György út 2.).
Időpont: 18 óra
Szeptember 22.
Közéleti kávéház. A rendszerváltás problémái és kutatási lehetőségei címmel Tőkés Rudolf politológus, professor emeritus (University of Connecticut, USA) beszél. A házigazda Révész Béla politológus (Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar).
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, társalkodó (Szeged, Tisza Lajos krt. 54.).
Időpont: 17 óra
Hoffmann Rózsa előadása. Megőrizve és megújítva, avagy mit hozhat a közoktatási rendszer 2011 szeptemberétől? címmel tart előadást Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Pécsi Egyházmegye Justitia et Pax bizottsága találkozóján. Az előadás nyitott, mindenkit várnak.
Helyszín: alapítványi székház (Pécs, Janus Pannonius utca 11.).
Időpont: 18 óra
A megismerkedéstől a családalapításig. A nyári szünet elmúltával folytatja előadás- és beszélgetéssorozatát a keresztény házasságra készülő fiatalok számára a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó. A kéthetenként tartandó előadások szempontokat adnak a párválasztáshoz, érettebb önismerethez segítenek, valamint a családi élet főbb kérdéseit ismertetik. Az első alkalommal Önismeret címmel Sallai János és Sallai Anikó tart előadást.
Helyszín: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (1052 Budapest, Piarista köz 1.).
Időpont: 19 óra
Szeptember 23.
A műanyag kora. A polimerek a jelen és a jövő anyagai, amelyeknek fontos szerepük van a XXI. század megjósolt ipari forradalmát megalapozó nanotechnológiában a gyógyászattól az energetikán át a környezetvédelemig. Iván Béla, az MTA Anyag- és Környezetkémiai Intézete polimerkémiai és anyagtudományi osztályának munkatársa Polimerkorszakban élünk: a műanyagoktól a számítógépes csipig, az eldobható napelemekig, a nanotechnológiákig, a génsebészetig, gyógyszerekig és a környezetvédelemig címmel tart előadást. A kísérő programok között kvízjátékokat, látványos kémiai kísérleteket találhatunk.
Helyszín: ELTE Kémiai Intézet, Eötvös előadóterem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A).
Időpont: 17 óra
Szeptember 24.
Kerekasztal a jövőről. Vissza a jövőbe címmel rendez kerekasztal-beszélgetést Mart Laar történész, volt észt miniszterelnök azonos című kötete alapján a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum Mart Laar és Surányi György egyetemi tanár, volt jegybankelnök részvételével. A beszélgetést Betlen János vezeti.
Helyszín: Terror Háza Múzeum, III. emeleti tárgyaló (1062 Budapest, Andrássy út 60.).
Időpont: 17 óra
A jól működő párkapcsolat titkai. Prof. dr. Bagdy Emőke pszichológus tart mesterkurzust a kérdésről, amelyet kötetlen beszélgetés követ. A belépődíj 2200 forint.
Helyszín: megyei művelődési és ifjúsági központ (Szombathely, Ady tér 5.).
Időpont: 19 óra
Szeptember 25.
Erkel Ferenc kétszáz év távolából. A zeneszerző születésének kétszázadik évfordulóján tudományos tanácskozást tartanak Gyulán. A zene-, művészet-, színháztörténeti, néprajzi és helytörténeti előadások a legújabb kutatások fényében vizsgálják Erkel Ferenc életművét. A díszvendég Kassai István zongoraművész. Részletek az Erkel-bicentenarium.hu/program10/10092501.pdf oldalon olvashatók.
Helyszín: Mogyoróssy János Városi Könyvtár (Gyula, Városház utca 13.).
Időpont: 9.30
Szeptember 26.
Huszárkavalkád Pákozdon. Huszárbemutatóval és -táborral emlékeznek a hagyományőrző huszárok a pákozd–sukorói csata 162. évfordulójára. Az emlékműnél rendezett ünnepi beszédet és koszorúzást követően korhű ruhába öltözött huszárok elevenítik fel a csata egyes jeleneteit. Részletes információ: Utazzitthon.hu/huszarkavalkad-pakozdon.html, érdeklődni továbbá a (22) 732 002, illetve a +36 (30) 474 7905-ös telefonszámon lehet.
Helyszín: katonai emlékhely (Pákozd, Mészeg-hegy).
Időpont: 11 óra
Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon ossza meg velünk.
Összeállította: Pethő Tibor

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak