POLSKA
A magyarok nemet mertek mondani, mint a leigázott emberek egy olyan világban, ahol intelligens majmok uralkodnak – utalt a lengyel napilap véleménycikke A majmok bolygója című filmre. Orbán Viktor elutasította az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap követeléseit, nemet mondott a további költségvetési megszorításokra és nadrágszíjmeghúzásokra. A lengyel lap szerint a magyar kormány a gazdasági növekedést adócsökkentéssel, a gazdaság kifehérítésével igyekszik elérni, és egyszerűsítette a rendkívül bonyolult üzletszabályozási rendszert.
Arab News
A 10 és 49 év közötti irakiak húsz százaléka nem tud írni és olvasni, miközben a kilencvenes évek elején az UNESCO büszkén jelentette, hogy az országban nincsenek analfabéták, ismerteti az ENSZ kimutatását a szaúdi napilap. A téma kutatója rámutatott, az ENSZ Irak elleni szankciói pusztító hatással voltak az oktatási rendszerre, az embargó miatt könyvekhez vagy ceruzákhoz sem jutottak hozzá a gyerekek. Ezt tetézte a 2003 óta folyó háború és amerikai megszállás, mivel a szülők féltették gyerekeiket, akik nem jutottak el az iskolába. Az iraki felmérés szerint a 6 és 24 év közötti iraki fiatalok 55 százaléka nem jár iskolába.
pap
Varsóban letartóztatták Ahmed Zakajev csecsen lázadó vezért, aki a csecsenek világkongresszusán vett részt a lengyel fővárosban, tudósított a lengyel hírügynökség. A Moszkva által régóta körözött Zakajev ügyében Lengyelország a nemzetközi és nemzeti törvényeknek megfelelően fog eljárni, ígérte Andrzej Seremet lengyel főügyész, amikor a kiadatási lehetőségekről beszélt orosz kollégájával, Jurij Csajkával. Utóbbi azt mondta, ha Zakajevet átadják, garantálja a vezér jogainak tiszteletben tartását és a szabályos tárgyalást.
guardian.co.uk
Öt, feltehetőleg mozlim férfit tartóztattak le tegnap Londonban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet terveztek a brit fővárosban tartózkodó pápa ellen, tudósított a brit lap. Az újság szerint a terv olyannyira előrehaladott állapotban volt, hogy a terrorelhárításnak az utolsó pillanatban kellett közbelépnie.
DAGENS NYHETER
Egyedül az Aftonbladet tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy a Svéd Demokraták (SD) nevű szélsőjobboldali párt hirdetéseit nem hajlandó közölni, a többi lap bármilyen politikai hirdetést lead, írta a választások előtti helyzetről a magát független liberálisként meghatározó lap. A bejutási küszöböt bőven meghaladó támogatottsággal büszkélkedő, idegengyűlölő SD elutasítását több vetélytárs a szólásszabadság elleni támadásnak értékeli, ezért bírálja az Aftonbladetet.

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”