
origo.hu
Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt
Száműzött kötél. A sportágban jövőre a kötél kikerül a szerek közül, a hivatalos magyarázat szerint az ugrásoknál túlságosan veszélyes. Valójában azonban azért száműzik, mert a televíziós közvetítések során ez a legkevésbé látványos szer. Marad tehát a karika, a labda, a buzogány és a szalag; a kézi-szercsapatok pedig jövőre és az olimpián öt labdával, valamint három szalaggal és két karikával versenyeznek az érmekért.
Athénben és Pekingben az olimpiák ritmikus gimnasztikai versenyein nem volt magyar induló, ám London előtt duplán megvan az esély, hogy minden eddigi rossz jóra forduljon. Tudniillik egyéniben Vass Dóra és kéziszercsapatunk is ott van a „tűz” közelében, és ami utóbbit illeti, a ma kezdődő moszkvai világbajnokságon még közelebb kerülhet hozzá. Az öt karikával, valamint három szalaggal és két kötéllel fellépő csapatok számára a vb előkvalifikációs verseny az olimpiára, egyelőre a legjobb húsz között kell zárni, a tíz kvóta – majd később pedig még két szabad kártya – jövőre, a montpellier-i vb-n talál gazdára. S azt, hogy az egyik helyre a magyar együttes is igényt tarthat, az augusztus végi, pesarói Világkupa eredménysora is alátámasztja: a Buda Julianna, Hauser Judith, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Vándor Ágnes, Katona Barbara összetételű csapat a huszonegy országot felvonultató viadalon összetettben ötödik lett, míg a két fináléban ötödik és hetedik helyeket szerzett.
– Az Eb-n sajnos rontottunk, így végeztünk a tizedik helyen, s azóta sokat javultunk. Az Európán kívüliek közül jószerivel csak a japánokkal és a kínaiakkal kell számolnunk, de már őket is sikerült legyőznünk. S most a vb-n az a célunk, hogy finálézhassunk, legyünk ott a legjobb nyolc között – szögezte le határozottan Buda Julianna, akitől megtudhattuk, hogy annál többet nem nagyon lehetne edzeni, amennyit ők készülnek: „Általában reggel kilenctől este hatig, de előfordul, hogy hétig az edzőteremben vagyunk, és még az ebédet is ide rendeljük meg.”
A sportág jellegéből adódóan nagy lakmározásokra persze nem kell gondolni, többnyire natúr húsok párolt zöldséggel, főleg sárgarépával jelentik a lányok menüjét.
Vass Dóra három éve, tizenhat esztendősen 37. volt a világbajnokságon, tavaly 24., és innen már nem is kellene ilyen nagyot ugrania, hogy Londonba jusson. Egyéniben a jövő évi vb-n tizenöt, a 2012-es olimpiai tesztversenyen öt kvóta kerül kiosztásra, négyen szabad kártyát kapnak, így áll majd össze a huszonnégy fős mezőny. Az, hogy csak a legerősebb öt nemzet indíthat két versenyzőt, némileg gátat vet az exszovjetek áradatának, ám azért így is nagy a tülekedés. S pontozásos sportágról lévén szó, jó lenne, ha a legutóbb a holóni Világkupán labdával nyolcadikként zárt Vassnak Moszkvában sikerülne úgymond pozíciót fognia. S ezt ő is így látja: „A mezőnyt elnézve tisztában vagyok azzal, hogy a kvalifikáció szempontjából éppen a határon mozgok, ezért mindenképpen szeretnék bejutni a huszonnégyes döntőbe”.
Még jobb lenne persze, ha a húszba is sikerülne, elvégre itt ez a nyerő szám.
Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt
Rendkívüli bejelentést tesz Szijjártó Péter - élőben
Megszavazták: íme Magyarország top 5 legjobb szabadstrandja
Lajosmizsei eper: hatalmas átverés terjed, így lehet kideríteni, hogy becsapják-e a piacokon
Orvosa sokkoló hírt közölt Tornóczky Anitával: Ezért felejt el beszélni!
Az Európai Unió beismerte, Magyarországnak végig igaza volt – eurómilliárdokat fizet ezért
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten
Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó
Dráma Milák Kristóf körül: elúszik az idei világbajnokság is
Mindenki felhördült: elképesztő ítélet született a gyerekeit verő edző ügyében
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.