Üldözés
Fél óra alatt elfogtak egy busztolvajt Kansas Cityben, mert a száguldáshoz nem szokott, lerobbant jármű kigyulladt, s egyik kereke is leeresztett, mialatt üldözték. Nem nagy ügy. Pesti busszal már az első sarkon elkapták volna.
Elérte a fúró a bányászokat
Elérte az egyik fúróberendezés tegnap azt a mélységet, 630 métert, ahová az augusztus elején a mélyben rekedt 33 chilei bányász már fel tud kapaszkodni. A vájat azonban még szűk, kibővítése hetekig is eltarthat. Az embereket csak ezután lehet felhozni. (MTI)
Elfogták a svájci lövöldözőt
Elfogta tegnap a svájci rendőrség Peter Hans Kneubühlt; a nyugdíjas matematikus egy hete lőfegyverrel súlyosan megsebesített egy rendőrt, elbarikádozta magát a házában, majd megszökött. A férfi haragját az váltotta ki, hogy egy bírósági ítélet alapján el akarták árverezni a házát. (MTI)
Gyanúsított lett a megtalálóból
Gyanúsítottként hallgatta ki tegnap a rendőrség azt a férfit, aki – állítása szerint – egy latexruhában lévő, halott embert talált a fővárosban. Kiderült, hogy az áldozat és a bejelentő között homoszexuális viszony volt, és extrém együttlétük vezetett egyikük fulladásához. (MTI)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról