Nem választottak pécsi színidirektort
A nyáron írt ki pályázatot a városi közgyűlés a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára, mivel a jelenlegi intézményvezetőnek, Balikó Tamásnak februárban lejár a mandátuma. A PNSZ élére hatan adták be jelentkezésüket: a teátrum igazgatója mellett Márton András, Béres Attila, Dörner György, Rázga Miklós, Rusznyák Gábor. Ám a pécsi közgyűlés csütörtökön nem támogatta egyik pályázó kinevezését sem, így várhatóan újabb pályázaton dől el a poszt sorsa. (B. M. C.)
Egy évre bezárt a Déri Múzeum
Szerdán bezárta kaput a debreceni Déri Múzeum, mivel átfogó felújítási munkálatok kezdődtek az intézményben. Részben uniós forrásból újul meg a múzeum épülete. (MTI)
Bruno Granz életműdíjat kap
Az Európai Filmakadémia életműdíját idén Bruno Granz svájci filmszínész veheti át december 4-énTallinnban, ahol kiosztják az Európai Filmdíjakat is. (MTI)
Elhunyt Bokor Ildikó
Életének hatvanegyedik évében meghalt Bokor Ildikó kolozsvári születésű színész, a Pesti Magyar Színház művésze. A színésznőt vasárnap délután öt órakor búcsúztatják a Nagy Ignác utcai Budapesti Unitárius Egyházközség templomában, majd másnap 14 órakor helyezik végső nyugalomra az erdélyi Bánffyhunyadon a református sírkertben. (MN)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál