Nem lesz idén egységes Moziünnep
Elmarad idén az egységes Moziünnep, mert a felek túl későn állapodtak meg a részletekről, így a rendezvény eddigi főszervezője szerint gazdaságilag lehetetlenné vált az esemény megrendezése – erősítette meg a Világgazdaság tegnapi értesülését lapunk megkeresésére Somogyi Gábor. A nagy üzemeltetők saját „moziünnep jellegű” rendezvényt tartanak mától vasárnapig. (MN)
Alternatív szemle
Három előadás nyerte el kedden az idén szeptember 10. és 14. között a fővárosban megrendezett Debreceni Alternatív Színházi Szemle fődíját. A Iulia Popovici kritikus, Árkosi Árpád rendező és Pálfi György filmrendező által alkotott zsűri Pintér Béla és Társulata Szutyok című előadásának,
a Hólyagcirkusz Társulat Kant című produkciójának és a Szputnyik Hajózási Társaság Kockavető (rendező: Bodó Viktor) című előadásának ítélte az elismeréseket. (MTI)
Filmeseinket díjazták Brazíliában
Az 1 és a Halálkeringő című magyar játékfilmeket díjazta a Sao Pauló-i Cinefantasy nemzetközi filmfesztivál; Pater Sparrow 1 című filmje a legjobb sci-fi díját nyerte el Köves Krisztián Károly bemutatkozó thrillere pedig a közönségszavazás harmadik helyezettje lett. A több mint száz mozgóképet felvonultató fesztivált szeptember közepén ötödik alkalommal rendezték meg. (MN)
Szerdán temetik Bánffy Györgyöt
Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésztől, a József Attila Színház művészétől szeptember 22-én szerdán 14.30-kor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében. Az életének 84. évében, szeptember elején, Korfun elhunyt színművészt a római katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatják. (MN)

A ChatGPT nem tudta megoldani a matekérettségi egyik feladatát