Meg kell változtatni a fogyatékossággal élőkről kialakult képet Magyarországon, és ezt a gyermekeknél kell elkezdeni – mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, amelyet a XV. kerületi László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában tartottak, az államtitkár kiemelte: már az iskolai nevelés során fontos a fogyatékossággal élőkről kialakult kép megváltoztatása. A sajtótájékoztatón bemutatták Orsós Zsolt vak sportolót, a „szolidaritás nagykövetét”, aki országos program részeként általános és középiskolákban tart előadásokat, hogy megismertesse a diákokat a fogyatékossággal élők mindennapi nehézségeivel és a segítségnyújtás lehetőségeivel. Magáról szólva elmondta: ötévesen veszítette el a látását, diplomáját a Testnevelési Egyetemen szerezte; csörgőlabdasportágban csapatban már kétszer kijutott a paralimpiára. Orsós hangsúlyozta, a fogyatékkal élők ugyanolyan életre képesek, mint az egészségesek.
Soltész Miklós kiemelte, a kormány fogyatékosügyi politikájának fontos részét képezi a találkozási lehetőség a diákok és egy fogyatékossággal élő személy között. Az államtitkár szólt a kormánynak arról a tervéről is, amely szerint a fiatalok néhány napra ellátogatnának idősotthonokba, gondozóintézetekbe, és ott részt vennének a segítségnyújtásban.
László Tamás, a XV. kerület fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: a legfontosabb feladat, hogy a sérült emberek részei legyenek a társadalomnak, ne elkülönülten éljék az életüket. Mint mondta, a XV. kerület a szolidaritás kerülete szeretne lenni.
A program része az is, hogy a gyerekeknek játékos mozgásélményt adnak: a sajtótájékoztató után a 10. osztályosok kipróbálhatták a csörgőlabdasportot, amelyet kifejezetten a látássérültek részére találtak ki.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt