Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a magyar labdarúgásban tapasztalt szurkolói vandalizmust a klubok önerőből nem tudják felszámolni, ehhez szigorúbb törvényekre és példastatuálásra van szükség. A politikus erről a budapesti, élvonalbeli futballegyesületek vezetőivel folytatott tegnapi találkozóján beszélt. Az egyeztetésen az Újpest FC, a Ferencváros, a Vasas, az MTK és a Budapest Honvéd vezetői is képviseltették magukat.
A megbeszélésen szó esett az öt klub jelenlegi helyzetéről, illetve arról, hogy a fővárosi csapatok miként tudnának meghatározóbb szerepet betölteni az élvonalbeli bajnokságban. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje az egyesületek képviselőivel párbeszédet folytatott a szurkolói rendbontásokról, a nézőszám növeléséről, valamint az infrastrukturális fejlesztésekről.
Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke szerint a legfontosabb lépés a klubok biztos anyagi hátterének megteremtése lenne, amely az angyalföldi klub esetében évente közel félmilliárd forintot jelentene. Kovács Zoltán, az Újpest FC szakmai igazgatója elmondta, ha minden összecsapáson annyi néző lenne, mint a múlt szombati, Ferencváros elleni rangadón (10 ezer fő), akkor a lila-fehér egyesület éves költségvetésének a fele már a jegyárakból összejönne. A Ferencvárosi TC ügyvezető elnöke úgy vélekedett, hogy az FTC az utóbbi években kialakult helyzet miatt elszigetelődött a többi együttestől. – A vandalizmust és a huliganizmust rövid időn belül szeretnénk megszüntetni, közös erővel akarunk fellépni a rendzavarók ellen, akiket ki kell közösítenünk a Ferencváros szimpatizánsai közül” – fűzte hozzá Kovács Miklós, az FTC ügyvezető elnöke.

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak