Kevés a szavazatszámláló
Alig több mint négyezren jelentkeztek a szavazatszámláló bizottságokba eddig, pedig a határidő péntek délután négy órakor lejár. Így sok helyen egyetlen jelölőszervezet sem tudja ellenőrizni a szavazatszámlálást, helyettük póttagokat kell behívni. Az áprilisi országgyűlési választásokon mintegy harmincezer delegált vett részt a munkában. (MTI)
Kizárt fideszes
Törölték a Fidesz tagnyilvántartásából az Érden független polgármesterjelöltként induló Horváth Andrást, s az érdi civilek két önkormányzati képviselőjelöltjét: Schütz Istvánt és Tőkés Istvánt – közölte a Fidesz érdi elnökségének egyik tagja. Ők a kormánypárt hivatalos jelöltjei ellenében szálltak ringbe. A Fidesz polgármesterjelöltje, T. Mészáros András, jelenlegi polgármester. (MTI)
Tarlós a közbiztonságról
Önkormányzati rendészeti igazgatóságot hozna létre Budapesten Tarlós István. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje hangsúlyozta: a törvénymódosító javaslat hamarosan a parlament elé kerül. A közterület-felügyeletre épülő új intézmény elsődleges célja a megelőzés. Beszélt a jelölt a hajléktalanproblémáról is, amelyet emberségesen, a máltai szeretetszolgálattal együttműködve oldana meg. (MTI)
Demszky intézte Bajnait
Demszkynek köszönhető, hogy az SZDSZ végül támogatta Bajnai Gordon miniszterelnökké jelölését – mondta el a főpolgármester a Népszabadságnak adott interjújában. A közvetítésben a mára letartóztatott tanácsadójának, Mesterházy Ernőnek is komoly szerepe volt. Kiderült továbbá, Gyurcsány Ferenc megígérte Demszkynek, hogy Budapest lesz Európa kulturális fővárosa. „Ehhez képest a pártszempont döntött, a Toller–Szili-tengely miatt végül Pécset preferálta” – mondta Demszky. (MN)
Vizsgálat a ferencvárosi ingatlanbotrány miatt
Háromtagú vizsgálóbizottságot hozott létre tegnap a ferencvárosi képviselő-testület annak vizsgálatra, hogy mekkora kár érhette az önkormányzatot a most civilként induló, volt SZDSZ-es polgármester, Gegesy Ferenc által aláírt ingatlancsere-szerződéssel. Öt éve egy lakóházat adtak a botrányos sanghaji expón is feltűnt BMC Kft.-nek egy lakásért és négy helyiségért egy zenecentrum kialakítására. Ilyen azóta sem létesült, s becslések szerint egy másik épület elmaradt rehabilitációjával együtt akár több száz millió lehet a kerület vesztesége. (Sz. Zs.)

Fiktívszámla-gyárat számolt fel a NAV