Eltérő módon ítéli meg a BKV-nál zajló büntetőeljárásokat felügyelő Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Hagyó Miklós és társai elleni kényszerintézkedések súlyát: Lelovics Ottó szeptember 26-án lejáró előzetes letartóztatásának két hónapos meghosszabbítását, Horváth Éva esetében pedig megszüntetését, egyben házi őrizetbe helyezését javasolja. Az MSZP korábbi főpolgármester-helyettesének letartóztatását az elsőfokú bíróság a napokban november 17-ig hosszabbította meg, a Legfőbb Ügyészség pedig a nyomozás határidejét tolta ki további négy hónappal, január 21-ig.
Fazekas Géza, a KNYF szóvivője lapunknak elmondta, a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsított társaságból Lelovics Ottó esetében továbbra is fennáll a szökés, az elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye. A volt kommunikációs igazgató esetében hangsúlyosan figyelembe vették a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát, a törvényben meghatározott büntetési tételt és a Hagyó Miklóshoz fűződő kapcsolatát. Ugyanakkor Horváth Éva, a szocialista politikus egykori kommunikációs főtanácsadójának előzetesét nem kívánják meghosszabbítani: házi őrizetbe helyeznék, mert nála a kényszerintézkedés enyhébb változatát is elegendőnek tartják. – Nála több szempontot is méltányoltunk: személyi körülményeit és azt, hogy érdemi vallomást tett – emelte ki Fazekas Géza, aki a részletekről a nyomozás érdekében nem kívánt bővebben nyilatkozni.
Hagyó Miklós a gyanú szerint hivatali hatalmával visszaélve, előnytelen szerződések kötésére, kifogásolt munkák igazolására, kifizetésére utasította a BKV vezetőit 90 millió forintos kárt okozva. Utóbb zsarolással is meggyanúsították. Az MSZP-s városvezető közvetítője volt Horváth és Lelovics, továbbá a Horváth, Dóczi és Lehmann Ügyvédi Iroda alapítója, a szabadlábon védekező Horváth Iván.
Mint megírtuk, Hagyó és Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója múlt heti szembesítése után továbbiak várhatók, amelyekre akár Demszky Gábor főpolgármestert is beidézhetik.
Döntés Hagyó Miklós társairól
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!