A meglepetés ereje

Bármilyen jövőbeli fegyveres összecsapásról is legyen szó – amerikai vagy izraeli támadásról, vagy az Öbölmenti Együttműködési Tanács csillagászati dollárösszegekért felfegyverzett arab tagországaival való konfliktusról, – Iránnal kapcsolatban a legfontosabb a meglepetés és az aszimmetria. Az ország nem vívott háborút 1988 óta, amikor lezárta nyolcéves harcát Irakkal szemben, s azóta volt ideje és pénze építkezni mindenfajta embargó ellenére. Ezek az egzotikus – amerikai, nyugat-európai, szovjet–orosz, illetve kínai technológiát és katonai kultúrát vegyítő – képességek pedig jelentős részben ismeretlenek a nyugati hírszerzések előtt, amelyek értékítéletét sokszor politikai szempontok és a sematikus gondolkodásmód is torzítja. Míg Teherán jelentős és innovatív erőfeszítésekkel készül az ország területe elleni esetleges agresszió elhárítására, az iráni védelmi szféra számára a közvetlen ellencsapás (egyre izmosodó, növekvő hatótávolságú ballisztikus rakétaerőkkel), illetve a közvetett ellentámadás a szövetségesek révén (Hezbollah, Hamász, iraki síita szervezetek) hasonló, ha nem nagyobb hangsúlyt kap. S egy esetleges összecsapás távolról sem biztos, hogy csak a szó szerint vett csatatereken zajlik majd. Okulva az iraki, afganisztáni ellenállás, illetve a radikális iszlám mozgalmak médiahadjárataiból, Irán fel van készülve, hogy ebben a dimenzióban is harcoljon, legyen szó dezinformációról vagy a civil áldozatok és a támadók kegyetlenségének kíméletlen exponálásáról, amely a nyugati társadalmak elszántságát aláásó legfontosabb eszközeként már többször bizonyított.