Az ülésen Kalasnyikov hevert

Ha megkésve is, bocsánatot kért minap Tadics elnök a bűnökért, amelyeket szerb fegyveresek követtek el a délszláv háborúban. Gesztusában talán nem minden honfitársa osztozik, de a délszláv viszonyokat ismerők szerint már az is valami, hogy a harcokat 1991-ben kirobbantó Szerbia első embere a horvát Josipovic elnökkel közösen végre koszorút tett Vukovár egyik emlékhelyére. A szertartást Ovcarában tartották, ott, ahol több mint kétszáz horvát ellenállót és civilt gyilkoltak le az ostrom nyolcvanadik – utolsó – napján az elvadult csetnikek. Nem véletlenül vált Vukovár neve az évek során a háború jelképévé.
Az utolsó napokban már csak tizenötezren lakták a korábban ötvenezres kisvárost. Lakták? A férfiak az utcák romjai közt védekeztek, javarészt kézifegyverekkel az ágyúkkal, páncélosokkal támadó szerbek ellen, a nők és a gyermekek az óvóhelyeken szorongtak. Az ostrom egyik ritka csendjében magam is jártam a romos város közelében, mint az akkori Pesti Hírlap „hadi tudósítója”. Az országúton csak egyetlen autóval találkoztam, borostás sofőrje benzint kért, leszívott néhány litert, aztán elköszönt. Kocsijának ülésén egy Kalasnyikov hevert… Végül csak Vukovár határáig jutottam, ott horvát gárdisták állítottak meg, hogy ne menjek tovább, mindjárt újra lőni fognak a szerbek. A közeli házakra mutatott, legtöbbjükből még áradt a füst. Nekem már ott elegem lett a háborúból…
Tadics most, 19 évvel később bocsánatot kért. Az egyik tüntető túlélő plakátján ez állt: „Nem moshatod le a vért!”