Megszüntette a BKV-ügyben Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató házi őrizetét, egyben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Hagyó Miklós és társai ellen indított nyomozásban hozott jogerős végzés szerint az a cél, hogy a gyanúsított jelen legyen az eljárási cselekményeknél, enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosítható. A döntésnél a bíróság tekintettel volt „a bűncselekmény teljes felderítéséhez szükséges eljárási cselekmények végrehajtásának elhúzódó időtartamára, a gyanúsított személyi és családi körülményeire, különösen az egészségi állapotára, valamint az eljárás során tanúsított magatartására”. Emlékezetes, a BKV-botrány a Fidesz tavalyi feljelentéseit követően pattant ki, amikor a Magyar Nemzet beszámolt Szalainé Szilágyi Eleonóra – egyéb juttatásokkal együtt – csaknem százmillió forintos végkielégítési ügyéről. Idén ősszel kibővült a végkielégítések és a tanácsadói szerződések miatti nyomozások köre: a hűtlen kezelés, csalás és más bűncselekmények mellett vesztegetés megalapozott gyanújával is büntetőeljárás indult. A rendkívül szerteágazó ügyben eddig tizennyolc gyanúsított van, a társaság fele a gyanú szerint bűnszervezetben követte el tettét. Közülük már csak Hagyó Miklós, az MSZP volt főpolgármester-helyettese és korábbi kommunikációs igazgatója, Lelovics Ottó van előzetes letartóztatásban. A nyomozás határidejét szeptemberben januárig hosszabbították meg.
BKV-s végkielégítés: Szalainé nem hagyhatja el Budapestet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!