Eszközök híján

Hírértéke már nincs is az információnak: Nagy László a csütörtökön kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre sem tér vissza a férfi kézilabda-válogatottba. Tavaly nyár óta változatos indokokkal és ürügyekkel mentette ki magát – sérülés, családi kötelezettségek, egyéb elfoglaltság, mentális összpontosítás a BL négyes döntőjére –, a konkrétumokat nélkülöző kritikával illette a felkészülési körülményeket, magánbeszélgetésben halványan utalt anyagi igényeire, de határozott követeléssel nem lépett fel. Most egyszerűen csak nem jön; érdemben nem is reagált a meghívásra, azt javasolta, menedzserével egyezkedjenek.
Persze ne tettessük magunkat álnaivnak, a hazai kézilabdázásban már senki sem számol reális lehetőségként Nagy magyar válogatottságával. Az Eb-kvalifikáció során sem, a jövő januári, svédországi világbajnokságon sem, a 2012-es, a 2016-os és a 2020-as olimpián sem. Ezért terméketlen az a feletti vita, ki környékezze meg századszor, százegyedszer is. Annak kellene ezt tennie, akinek a reaktiválásához megvannak az eszközei. Csakhogy azok senkinek nincsenek. Kovács Péter vagy akár Varga Pista előbb lesz válogatott, mint Nagy Laci.
A Barcelona jobbátlövőjéről már a sportág itthoni hívei is lemondtak, az elégtételről azonban még nem feltétlenül. Ezért többen is azt kérdezik, miért nem vágja oda neki végre valaki, hogy nincs is rá szükség, soha többé? Egyrészt, mert ez nem igaz. Másrészt, mert ez egyeseknek talán egyperces, egynapos kielégülést adna, Nagy Lászlónak viszont egy életre szóló felmentést: lám, már nem is kellettem. Ezt pedig soha ne gondolhassa, végképp ne mondhassa. Főjön csak a saját levében. Találkozzék bárhol és bármikor magyar kézilabdázókkal, sportvezetőkkel, ő érezze magát kellemetlenül, ne amazok. Barcelonában hadd nézzék magyarnak, Szegeden meg spanyolnak.
Kovács Péter és Varga István is időtállóbb alakja a sportágnak; ők is visszavonultak, mégis nyertünk meccset nélkülük is, utánuk is. Nagy Laci nélkül és után is fogunk.