Ezüstcsapat

Kedden hírügynökségek és internetes médiumok, tegnap nyomtatott sajtótermékek tálalták a „szenzációt”: a németek doppingoltak az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntője előtt! Amit, ugyebár, 3-2-re elveszített a mi Aranycsapatunk, a már eddig is ismert ezer okból. És most itt az ezeregyedik.
Kár, hogy mese az egész. Ugyanis az 1960-as római olimpia országúti csapatversenye során elhunyt dán kerékpáros, Knud Enemark-Jensen tekinthető a doppingolás első áldozatának, de bűnösének még ő sem, mert csak e tragédia következtében alakult meg 1967-ben a NOB orvosi bizottsága, ezután kezdődtek az ellenőrzések.
Több mint egy évtizeddel korábban, a berni finálé idején tehát még senki semmiféle doppingvétséget nem követhetett el, hiszen mindenki mindenből annyit evett, amennyit csak akart.
Vagy annyit ivott. Mint a mieink, akik már a döntő előtti estén megünnepelték a világbajnoki címet, és akadt pár játékos, aki nem érte be egyetlen koccintással. Tiszteletünk, szeretetünk és az elhunyt legendák iránt érzett kegyelet miatt neveket nem említünk, ennek ma már egyébként sincs semmi jelentősége. Mint ahogyan a németek állítólagos doppingolásának sem – bár annak nem is volt soha.
A magyar válogatottat 1954-ben a brazil vagy az uruguayi talán le tudta volna győzni, de a német, éljen is bármilyen – hangsúlyozzuk, akkoriban abszolút legális – teljesítményfokozóval, nem.
Csak úgy, hogy az Aranycsapat verte magát ezüstcsapattá.