Feszültségoldók

2010. 11. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kábeltolvajnak lenni a jelek szerint ma is jövedelmező foglalkozás, egyébként aligha lopnák kilométerszámra a huzalokat, ahogyan arról rendszeresen hírt ad a sajtó. Mifelénk, itt, Cinkotán szinte nem múlik el hét, hogy legalább egyszer a HÉV helyett ne pótlóbuszok szállítsák az utasokat Csömörre, netán egészen ki Gödöllőig – és persze onnét befelé. Valami betyáros virtus tüzelheti a rablókat, az embernek az az érzése, szinte kérkedni akarnak azzal, hogy a szemükbe röhögnek a hatóságoknak és az itt élőknek, lám, rajtuk ugyan nem fognak ki…
A hivatalos nyilatkozatok ugyan arról tudósítanak, hogy a közlekedési társaság szorosan együttműködik a latrok felderítésében a rendőrséggel meg a vám- és pénzügyőrséggel, szigorúbban ellenőrzik a színesfémátvevő helyeket – a nagyközönség ebből gyakorlatilag semmi javulást nem tapasztal. Sőt a BKV Zrt. a minap a bűnelkövetések gyarapodásáról számolt be, eszerint az utóbbi három évben 911 millió forintos kárt okoztak a kábelharamiák. Egy szakember azt nyilatkozta valahol, hogy meggyőződése: a jelentősebb drótlopásokat (gyakran egyszerre több száz méternyit visznek el) egész biztosan képzett szakemberek végzik vagy legalábbis irányítják. Ellenkező esetben ugyanis tolvajunkat nemes egyszerűséggel agyonütné az áram. Engem egyébként az lep meg a legjobban, hogy – kevés kivételtől eltekintve – a járókelőknek nem tűnik fel, mennyire életszerűtlen, amikor valaki a hóna alatt százméternyi HÉV-kábellel egykedvűen ballag a Kerepesi úton, netán arról érdeklődik, hol itt a legközelebbi színesfémátvevő telep. Abban sem vagyok biztos, hogy az olykor lefülelt zsiványok megkapják-e a kellő, visszatartó erejű büntetést, vagy csak egy figyelmeztető barackot kapnak a buksijukra. Én minden további nélkül becsuknám őket. Ha lehetne, trafóházba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.