Hagyományőrzők

2010. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetedik kongresszusára készül a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), ugyanolyan dögunalmasra, mint amilyen a megelőző hat volt. Hírek szerint nem lesz semmiféle érdemi változás, a három választható vezető tisztségviselő marad a helyén (nyilván jól dolgoztak). Az sem látszik túl izgalmasnak, elfogadja-e a kongresszus az elmúlt négy év beszámolóját, merthogy eddig mindig elfogadta. Fentiekből könnyen kideríthető, hogy az MSZOSZ (a hőskorszakban SZOT) az MSZP-hez közel álló konföderáció, ugyanis ott volt szokás – egészen a legutóbbi időkig – a szenvedélyes egyetértés meg a vele jegyben járó vastaps.
A két szervezet hervadhatatlan barátságára utal még, hogy az MSZOSZ volt az, amely 2002-ben négyszázezer szórólap gyártásával és terjesztésével támogatta Medgyessy Péter volt kormányfő kampányát, majd négy évvel később együttműködési megállapodást kötött a szintén miniszterelnökké lett trágár pszichopatával is. A meleg barátság annak ellenére megmaradt, hogy a szocialista ígéretekből az égvilágon semmi sem teljesült. Jóslatom: a mostani kongresszus végén elkezdődik a felkészülés az MSZOSZ nyolcadik kongresszusára. Az élet nem áll meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.