A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,91 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 22 493,32 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a változatlan árfolyamon záró Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az OTP öszszességében pozitív eredményekről adott számot a reggel közölt, harmadik negyedéves gyorsjelentésében – mondta el Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek. Ez nyitáskor meg is látszott a papír árfolyamán, ami 5500 forint fölött is járt, majd egy gyors visszaesés után a nap legnagyobb részében 5400 forint körül oldalazott. Összességében az egész piacot is hasonló hangulat jellemezte, ami egybeesett a nemzetközi piacok trendjével – fűzte hozzá. A kereskedő szerint fontos árszintek előtt járnak az árfolyamok, és a következő napokban eldőlhet, hogy ezeken átjutva fölfelé visz-e az út, vagy pedig a hónap elején látott esés trendforduló volt, és tovább esik a piac.
A Mol ára nem változott, 20 600 forintot ért záráskor, forgalma 2,1 milliárd forint volt. Az OTP 5 forinttal, 0,09 százalékkal, 5405 forintra gyengült 12,4 milliárd forintos forgalom mellett. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,50 százalékkal, 590 forintra esett, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,22 százalékkal, 45 500 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 242,7 millió forintos forgalom mellett 290 forinttal, 1,36 százalékkal, 21 040 forintra csökkent. A BUMIX 2008,12 ponton zárt, ez 16,39 pontos, 0,81 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A forint erősödött, az eurót tegnap délután 17 órakor 274,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a délelőtti 274,15 forintos és a csütörtök délutáni 274,95 forintos árfolyam után.
Így sértegeti az Origo újságíróját és menekül a kérdések elől Magyar Péter - videó