Ötszáz új körzeti megbízott
A rendőrség ötszáz új megbízotti poszt létesítésével és a hozzájuk tartozó települések csoportos kijelölésével kívánja elérni, hogy Magyarországon mindenhol legyen körzeti megbízott (kmb) – mondta Horváth Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főosztályvezető-helyettese tegnap Hajdúhadházon. (MTI)
Értelmetlen volt a monoki rendelet
Hatályon kívül helyezte Monok önkormányzati testülete a korábbi településvezetés által hozott szociáliskártya-rendeletet – közölte Demeterné Bártfay Emese (Fidesz–KDNP) polgármester, mivel a szociáliskártya-rendelet értelmetlen, ugyanis senkinek nincs ilyen plasztikkártyája a településen. Visszavonták azt a szándéknyilatkozatot is, amely alapján a kettős állampolgárságot kérő határon túli magyarok Kossuth Lajos monoki szülőházába jelentkezhettek volna be abból a célból, hogy magyarországi tartózkodási helyük is legyen. (MTI)
Központban az emberi méltóság
Schmitt Pál tegnap hivatalában fogadta az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőit. Lomnici Zoltán (képünkön jobbra), a tanács elnöke azt mondta: arra kérték a köztársasági elnököt, hogy az emberi méltóságot az új alkotmány tervezetéhez csatolandó véleményében emelje ki. Schmitt Pál ezzel egyetértett, és hangsúlyozta, hogy a legfontosabb jognak tekinti az emberi méltósághoz való jogot. Arról is tájékoztatták a köztársasági elnököt, hogy egy zarándokút részeként decemberben visszavisznek az olaszországi Doberdóba egy Krisztus-szobrot, amelyet 93 évvel ezelőtt egy honvéd alezredes hozott Magyarországra egy porig rombolt templomból. (MTI)
Kitüntetés a hitoktatónak
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) testületi döntése alapján Soltész Mária hitoktató, a szendrőládi egyházközség tagja kapta a Szent Erzsébet rózsája díjat. Az idén tizenegyedik alkalommal odaítélt kitüntetést Ternyák Csaba egri érsek, javaslattevő főpásztor, az MKPK elnökhelyettese jótékonysági esten adta át Soltész Máriának tegnap Budapesten, a Duna Palotában. (MTI)
Új kormánytisztviselő
Kormánytisztviselőnek nevezte ki Schmitt Pál államfő unokaöccsét, Schmitt Pál Pétert a miniszterelnökség állományába Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár – derül ki a Magyar Közlöny tegnapi számából. Schmitt Pál Péter 2008-ban és 2009-ben több sajtóközleményt is jegyzett a Polgári Fiatalok Egyesülete elnökeként. (Index)
Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter szombati akciója egy óbaloldali tüntetés volt régi arcokkal és a régi szöveggel