Athén után végre billog nélkül

2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) levélben tudatta, hogy Magyarország immár teljeskörűen megfelel a WADA-kódex előírásainak, a kormányrendelet módosításával megteremtette az előírt jogi környezetet – jelentette be a Magyar Antidopping Csoport (MACS) tegnapi sajtótájékoztatóján Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató, akit nemrégiben a megújított Közép-európai Regionális Doppingellenes Szervezet elnökévé választottak. A MACS munkájának további elismeréseként a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottsága a csoport húsz doppingellenőrét választotta be a játékok nemzetközi ellenőri csapatába, s miként Tiszeker Ágnes fogalmazott: a nem rendező országból kiválasztott ellenőrök számát tekintve ez egyedülálló megtiszteltetés. A „tiszta sport” első számú hazai őre megjegyezte, hogy nemzetközi megítélésben hazánkat már nem sorolják a doppingolással vádolt országok közé; azt mi tesszük hozzá, éppen ideje volt, hogy hat évvel az athéni eseteink után lekerüljön rólunk a billog. Nemzetközi ellenőrzésen az idén egyetlen sportolónk sem akadt fenn, ugyanakkor a MACS kilencszáz vizsgálata közül hat pozitív eredményt hozott jégkorong, birkózás, kosárlabda és kerékpár sportágakban, továbbá amerikai futballban egy versenyző megtagadta a mintaadást. S azért ez a hét eset is éppen héttel több a kívánatosnál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.