Beszédes képek tündérországból

Muray Gábor
2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ludwig Emilhez hasonlóan én is rögvest a kihagyhatatlan Eötvös Károlyt hívom segítségül. „Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt” – írja a Balaton szerelmese a györöki majorból elé táruló panoráma láttán. A szigligeti öböl nyugati oldalát, a Badacsonyt tündérországnak nevezi, s a mai olvasó szívesen révedezik vissza a korba, amikor még nem volt betonozott a part. Pedig, akinek szeme van rá, most is megélheti ezt a tündérországot, figyelmeztet Ludwig Emil és Tóth Tibor frissen megjelent reprezentatív albuma, a Badacsony. A könyv bemutatóját ma délután fél négytől tartják a budavári Litea Könyvszalonban (Bp. I., Hess András tér 4.; Fortuna udvar), az albumot Ambrus Lajos író méltatja, a szerzők a helyszínen dedikálnak.
Volt szerencsém Tóth Tibort – a Magyar Nemzet fotórovat-vezetőjét – látni munka közben a badacsonyi szőlősorok között. Ők – író és fotográfus – akkorra már barátságot kötöttek a heggyel, a hegy pedig sok évezredről mond mesét annak, akinek van ideje és kedve az elcsendesedéshez.
Szól ez a mese a vulkánról. A római villákról, Tomajról, Tördemicről és Lábdihegyről, a szőlőhegyi kápolnákról és a borról. Szól az ezüsthídról és a jégbe fagyott nádról. Eötvösről, Tatay Sándorról és Hamvasról. Azokról, akik most nem a hegyből, hanem a hegyért élnek, ott szüretelnek, elmélkednek, alkotnak és élnek.
Méltó albumot kapott a hegy, és a hegyről az olvasó. A „világ legszebbjéhez” persze alázat kell, de erről már meséljenek a szerzők ma délután a budai várban.

Trianoni menyecske. A Badacsony-könyvbemutatóról még éppen átérünk a ma este hatkor kezdődő másik könyvbemutatóra az Alexandra Irodalmi Kávéházba (Bp. VII., Károly körút 3/c). Margittai Gábor Trianoni menyecske című könyvében azokat kutatja fel, akiknek szórványban élve is fontos a megmaradás. Elmegy Torockóra, ahol még a románok is magyarul beszélnek, megszólaltatja az erős hitű Zichy Katalint, a felejthetetlen muzsikusokat. A Kárpát-medencei magyar szórványlétről a szerzővel Alexa Károly irodalomtörténész beszélget. Közreműködik Burány Béla Pöcök szaxofonon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.