Cellamorál

Nem csak enyhítésért fellebbezett az első fokon 19 évi fegyházbüntetésre ítélt kiskunlacházi gyermekgyilkos, P. József azt is kérte a bíróságtól, szeretné a fővárosi, Venyige utcai intézetben tölteni a fenntartott előzetesét, mert állítása szerint egy másik börtönben súlyosan bántalmazták. Nem akarom elkeseríteni a költözni vágyó gonosztevőt, de semmi garancia nincs arra, hogy a Venyige utcai objektumban melegebb fogadtatásban részesül majd, amennyiben kérését teljesítik. Lehet, hogy ennek az intézményrészlegnek jobb híre van az alvilágban, azzal viszont itt is számolnia kell – mint mindenütt a börtönvilágban –, a rácson túl is létezik egy bizonyos szakmai hierarchia, cellamorál, ha nem lenne túl morbid, azt mondhatnánk, erkölcsi kódex. Ennek pedig valahol a legeslegalján találhatók a gyermekgyilkosokra vonatkozó íratlan fegyenctörvények. Azok az elítéltek, akikben lappang még több-kevesebb emberség, kivetik maguk közül a gyermekéletek kioltóit, és nincs az a büntetés-végrehajtási intézet, amely befolyásolni tudná ezt a fajta börtöntrendet. Odabent egy rafinált bankrablónak, egy jegyzett szélhámosnak vagy egy visszaeső házasságszédelgőnek az ázsióját össze sem lehet hasonlítani egy késes rablóéval, pláne nem egy gyermekgyilkoséval…
P. Józsefnek bizony meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a kiszabott ítélet mellett a börtönközösség „belső bírósága” is kíméletlenül meghozza majd a maga határozatát. A gyakorlat pedig az, hogy keményen kiközösítik, olyan bentlakóvá formázzák, aki a börtönévek alatt talán a világrajöttét is megbánja. De ezt a mellékbüntetést már nem a bíróság szabja ki…