Elmenekült a volt kormányfő

Egy fekete Opel Vectrával távozott tegnap zágrábi lakásáról Ivo Sanader volt horvát kormányfő, 11 óra 45 perckor Breganánál el is hagyta az országot és átszökött Szlovéniába – erősítette meg a horvát tportal.hr információját a horvát belügyminisztérium.

Balogh Roland
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az osztrák–horvát kettős állampolgársággal rendelkező Sanader minden valószínűség szerint a vele kapcsolatos ügyészségi vizsgálat miatt hagyta el sietősen az országot. A horvát államügyészség ugyanis tegnap kezdeményezte a volt horvát kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését, amelyre igent mondott a zágrábi törvényhozás mentelmi bizottsága. A horvát Vecernji list napilap szerint az ügyészség kezdeményezte a korrupcióval gyanúsított politikus őrizetbe vételét is. A szlovén sajtó azt is felvetette, hogy Sanader jegyet váltott egy londoni repülőjáratra.
A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) politikusának, aki a kormányfői posztról vélt korrupciós érintettsége miatt 2009. július 1-jén leköszönt, többek között olyan ügyeket írnak a számlájára, mint például a Hypo Bank eladásának esete, amelyben állítólag közreműködött. Emellett – európai uniós és amerikai tisztségviselők – Sanader szemére vették, hogy kétes olajügyletekbe is belefolyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.