A TV2 Jóban Rosszban című szappanoperájának szereplőjét előzetes letartóztatásba helyezte szombaton a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A testület harminc napra rendelt el kényszerintézkedést a színésszel szemben. Mint arról beszámoltunk a rendőrség csütörtökön vette őrizetbe a férfit, miután volt barátnője feljelentette, hogy a lakásán megverte,és megerőszakolta őt. A nő kijutott a házból, barátai segítségével kórházba került, majd értesítette a hatóságot a történtekről. Damu Roland meghiúsíthatja az ellene indított büntetőeljárást, befolyásolhatja a sértettet és a tanúkat – áll az előzetes letartóztatásáról szóló határozat indoklásában. A döntés ellen a védelem és az ügyész is fellebbezett, előbbi a kényszerintézkedés megszüntetéséért. A vádhatóság szerint pedig fennáll a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélye is. Ennek megállapítása a kényszerintézkedés fenntartása miatt lényeges.
Damu Roland védőjét, Szigethy Györgyöt meglepte a PKKB szombati határozata, szerinte a színész tisztázta magát rendőrségi kihallgatásán, és hazugságvizsgálatot kért maga és a feljelentő ellen is. A gyanúsított hasonló okból állt már bíróság előtt, egy másik korábbi barátnője bántalmazásáért többéves, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, így – ha a mostani ügyben vádat emelnek ellene – visszaesőként is kezelhetik.
Egy napot sem volt a munkahelyén szeptemberben, de ötmilliót vett fel Magyar Péter