Egy csoportelső, valamint egy utolsó – a papírformának megfelelően így zártak csapataink a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a legjobb 16 között. A Győri Audi ETO szombaton, hazai pályán szoros első félidő (11-9) után kapusai remeklésével 26-21-re verte a Krim Ljubljanát, ezzel a D kvartett élén végzett. A szlovéneknél még mindig nem játszott Zácsik Szandra, akinek így decemberi Eb-szereplésére a magyar válogatottban egyre inkább elméletivé zsugorodik az esély.
Az viszont befejezett tény, hogy a B jelű négyesben a DVSC Navarrában az Itxakótól elszenvedett 39-24-gyel, utolsóként zárt. A Debrecen nyitógyőzelmére öt vereség következett, az ETO ezzel éppen ellentétes utat járt be. Csakúgy, mint két éve, amikor meg sem állt a BL-fináléig. Ám most még a középdöntő következik, amelynek két négyes csoportját kedden sorsolják. A Győr egy elsőt és két másodikat kap ellenfélül, utóbbiak között lehet a Hypo elleni, idegenbeli 23-20-szal továbblépett HC Leipzig, valamint a címvédő Viborgot 36-29-es tegnapi veresége dacára megelőzött orosz Dinamo Volgograd. Így a három első (Buducsnoszt Podgorica, Itxako, Larvik) és a három második (Volgograd, Leipzig, Oltchim Valcea) közül az alábbi három trió adódhat ellenfélként: 1. Buducsnoszt, Leipzig, Oltchim; 2. Itxako, Volgograd, Oltchim; 3. Larvik, Volgograd, Leipzig.
A harmadik helyezettek (Viborg, Hypo, Zvezda Zvenyigorod, valamint a Toulon–Randers párharc győztese) a KEK-nyolcaddöntőben folytathatják, akár az FTC-Jógazdabank ellenfeleként, hiszen a Ferencváros kettős győzelemmel – az idegenbeli 33-27-et tegnap a Népligetben 53-26 követte – lépett túl a szlovák Banovskyn.
A férfi BL-ben az MKB Veszprém tegnap Svédországban gyűrte le 41-31-re a Savehofot, ezzel öt forduló után is őrzi százszázalékos mérlegét és elsőségét.
Az EHF-kupában a Tatabánya 16 közé jutásért Banja Lukán múlta felül 25-23-ra a bosnyák Boracot, ezzel egyértelmű esélyessé lépett elő az egyenes kieséses párharcban.
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz-KDNP a budapestiekért dolgozik