Februárra kész a reformprogram

Hírösszefoglaló
2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Február végére elkészül a Magyar növekedési és stabilitási program, amely Magyarország strukturális reformprogramja – jelentette be Nagy Anna szerdán a kormány ülését követően. A kormányszóvivő közölte: a szerkezeti reformok a kormányzás valamennyi területét érintik. Elmondta még: a kormány a dokumentumot február végén tárgyalja meg, de reformprogram első változatát a kabinet már február elején elküldi az Európai Unió és az OECD illetékes szerveinek. Hozzátette: erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már meg is állapodott Olli Rehnnel, a Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosával.
Matolcsy György hétfőn, a Moody’s Investor Service hitelminősítő intézet döntésére, amellyel két fokozattal minősítette vissza a magyar államkötvények besorolását, az MTI-nek úgy reagált: „Szükségesnek látjuk, hogy jövő tavasszal egy strukturális reformcsomagot jelentsünk be, a Moody’s következő értékelésekor reményeink szerint már ezt is figyelembe veszi majd” – mondta a miniszter.
Szócska Miklós a kormányszóvivői tájékoztatón közölte, többletpénzhez, összesen 1,730 milliárd forinthoz jutnak az alapellátó praxisok és a hajléktalanok ellátását biztosító szolgálatok. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta: 200 ezer forintot kapnak a háziorvosi ellátásban területi ellátási kötelezettséggel rendelkező praxisok. További 200 ezer forint jut a háziorvosi sürgősségi ellátást biztosító központi ügyeleteknek. A fogászati alapellátást nyújtók közül is sokan részesülnek – 150 ezer forintos – különdíjazásban. 1,5 millió forintos pluszforráshoz jutnak azok a hajléktalanok ellátását biztosító szolgálatok és centrumok, amelyek heti 168 órában működnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.