Bár a Donald Tusk vezette jobbközép Polgári Platform (PO) fölénye miatt különösebb izgalom nem kísérte a lengyelországi helyhatósági választások tegnap megtartott első fordulóját, a megméretés fontos állomás a jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt. A kormányfő pártjának népszerűsége 40 százalék körüli, ám a trend csökkenő, s egyre erősödnek az elégedetlen hangok. Különösen a szerkezeti átalakítás elmaradása és romló gazdasági helyzet miatt bírálják Tuskot.
A gazdaság némi lassulása ellenére Lengyelország volt az egyetlen európai állam a pénzügyi válság idején, amely elkerülte a recessziót. Az idén a tavalyi növekedés duplájára, 3,3 százalékra számítanak, ennek ellenére emelkedett a költségvetési deficit, ami arra késztette a kormányt, hogy adót emeljen. Az új, 23 százalékos forgalmi adó januári bevezetésétől a költségvetés bevételeinek növekedését és a hét százalék körül alakuló hiány csökkenését várják. Szóba jött a bankadó is, s egyre vonzóbbnak tűnnek Varsóban is a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos budapesti intézkedések. Növekszik az államadósság is, s egyes vélemények szerint csupán a kreatív könyvelésnek köszönhető, hogy még nem érte el a GDP 55 százalékáét, amely esetre az alkotmány politikailag népszerűtlen megszorító intézkedéseket ír elő. Tuskéknak tehát vigyázniuk kell, ha jövőre a rendszerváltás utáni első pártként ismételni akarnak.
A voksolás megmutatja majd a többi párt helyét is. Így például azt, miként hatott a legfőbb ellenzéki formáció, a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártjának népszerűségére az elnökválasztás utáni ismételt radikalizálódás, amelynek hatására tiltakozásul Jaroslav Kaczynski két közeli tanácsadója és számos személy is kilépett a pártból. Azzal kapcsolatban is választ várnak a szakértők, hogy az ötszázalékos küszöb fölött marad-e Tuskék koalíciós partnere, a parasztpárt, s magára talál-e valamelyest a baloldal. Mindkét párt mozgása fontos jelzés ugyanis a PO számára a parlamenti választások előtt.
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó