Halálos gázolás után kis híján újabb lincselés

Csibra Tibor
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nekimentek a buszsofőrnek, majd a kiérkező rendőröket is megtámadták a romák szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban, miután a menetrend szerinti járat halálra gázolt egy férfit a település egyik utcáján. Az 59 éves áldozat a Kossuth utcában, a forgalommal azonos irányban gyalogolt. A busz nem szállított utasokat, a baleset után legalább száz cigány csődült össze a helyszínen, ordítoztak, a sofőrt fenyegették, megpróbáltak bejutni a bezárt járműbe, miközben többen ütötték azt. Az ibrányi rendőrök pillanatok alatt kivonultak a csetepatéhoz, de a tömeg nem csillapodott, az egyik férfi egy rendőrt nekilökött a busznak.
Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, hogy az egyenruhások erősítést kértek, s harminc kiérkező társukkal, illetve a kisebbségi vezetővel együtt megfékezték a garázdákat. A sofőr jogosítványát a helyszínen elvette a hatóság, a vizsgálat szerint nem fogyasztott alkoholt. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Ibrányban van rendőrőrs, az említett erősítés azonban a megyei kapitányságtól érkezett. A rendőrre támadó 43 éves helybeli férfit szabálysértési őrizetbe vették, az eddigi adatok szerint ő volt a garázdák egyik hangadója. Hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészség is eljárást indít majd ellene.
– A cigány kisebbségi vezetőnek, a helyi orvos tekintélyének és a rendőrségnek hála, hogy nem lincselték meg a sofőrt – mondta lapunknak Berencsi Béla, Ibrány polgármestere. Kifejtette: Ibrány lakosainak hatoda roma, a Kossuth utcában élőknél ez az arány nyolcvan százalék, s ők gyakran zavarják a Nyíregyházára vezető út forgalmát. A településvezető hozzátette: tegnapra virradóra megerősített járőrszolgálatot láttak el a rendőrök a kisváros utcáin, azóta megnyugodtak a kedélyek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.