Két és fél kapitány is irányíthat a vívóknál

2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Vívószövetség múlt hét végi, moszkvai kongresszusán Budapest megkapta a 2013-as világbajnokság rendezési jogát, Szász Emese a női párbajtőr Világkupa-sorozat idei győztesét megillető plakettet, és bár az összejövetelre a csapatversenyek díjazottjait nem hívták meg, attól még számunkra további örvendetes hír, hogy a férfi párbajtőregyüttesek között a magyar (Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András, Pádár Tamás) lett a befutó. E fegyvernem miatt nem is kell, hogy fájjon a fejünk – egy hónapja a párizsi vb-n Szász ezüst-, Boczkó és a férficsapat bronzérmes lett –, Kulcsár Győző szövetségi kapitány értelemszerűen élvezi a Magyar Vívószövetség (MVSZ) vezetésének bizalmát; ám az egyelőre nyitott kérdés, hogy ki irányítja majd a
vb-n érem nélkül maradt kardozókat és tőrözőket. Előbbieknél Nébald György lemondott, utóbbiaknál pedig Solti Antal csak ideiglenesen töltötte be a posztot, a helyettes államtitkárrá avanzsált Szekeres Pált váltva.
Az MVSZ tegnap alapvetően a szombaton kezdődő országos bajnokság apropóján tartott sajtótájékoztatót, de Erős János elnök érdeklődésünkre, ha kitérően is, érintette a személyi kérdéseket. „Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a szakmával, s bár nekem megvannak az elképzeléseim, ezeket először jövő héten az elnökséggel szeretném megosztani. Annyit azonban elárulhatok, hogy a struktúrában valamiféle változás biztosan lesz, lehet, hogy két, de az is, hogy »két és fél kapitány« irányítja majd a munkát a jövőben” – fogalmazott talányosan, hozzátéve, hogy a jelenlegi rendszer megváltoztatását a költségcsökkentés igénye is indokolja. A fő szempont azonban természetesen ütőképes válogatott kialakítása a londoni olimpiára, és az elnök szerint nem elfogadható, hogy a 2016-os, Rio de Janeiró-i csapatot építjük. Érdekesség, hogy utóbbit a megfiatalított női párbajtőrcsapattal kapcsolatban Kulcsár Győző szokta hangoztatni, akinek azonban a jelen helyzet szerint még ki is szélesedhet a feladatköre. A négyszeres olimpiai bajnok a tegnapi összejövetelen leszögezte, hogy a londoni játékokig él a megbízatása a párbajtőrözők élén, ehhez tartja magát. De előfordulhat, hogy változik a helyzet, tette hozzá, ugyancsak talányosan.
A képlékeny helyzetben legalább az országos bajnoksággal kapcsolatban szilárd tényekre támaszkodhatunk. A párbajtőrözők egyéni és csapatversenyeire a Mol-kupáért szombaton és vasárnap, a tőrözők küzdelmeire hétfőn és kedden, a kardozókéra pedig a Közgép-kupáért a jövő hét végén kerül sor az Angyalföldi Sportközpontban. A nevezések alapján éppen ötszázan lépnek pástra, a férfiaknál párbajtőrben 174, tőrben 73, kardban 86, a nőknél ugyanebben a leosztásban 75, 46 és 46 induló lesz. Női párbajtőrben jelezte részvételét a pekingi olimpia vívóversenyeinek egyetlen magyar érmese, a játékokon harmadikként zárt Mincza-Nébald Ildikó, és a visszatérésének a híre tegnap még Kulcsár kapitánynak is új volt, hogy azért őt is érje meglepetés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.