Lázadások Angliában

Hírösszefoglaló
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóváhagyta a brit parlament alsóháza tegnap este az angliai állami egyetemi tandíjak felső határának csaknem háromszorosára emeléséről szóló kormányzati indítványt, ám a győzelem ára a fél éve hatalomra került konzervatív–liberális koalíció eddigi legnagyobb belső lázadása volt.
A végszavazást és az azt megelőző parlamenti vitát tiltakozó diáktüntetések kísérték a brit egyetemi nagyvárosokban. Londonban, a parlament épületénél sorozatos és heves összecsapások voltak a rendőrök és a húszezres tüntető tömeg között. Az indítványt az alsóház a vitanap végén 21 fős többséggel fogadta el, jóllehet a koalíciónak 84 fős többsége van az összes többi frakció létszámához képest, vagyis a törvényjavaslattal számos kormánypárti képviselő is szembefordult.
A Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták alkotta koalíciós brit kormány az általános költségvetési megszorítások részeként az állami felsőoktatás támogatását is jelentősen lefaragja, és az este elfogadott törvénnyel lehetővé tette, hogy az angliai egyetemek a jelenlegi 3290 fontról (egymillió forintról) kilencezer fontra (hárommillió forintra) emeljék az éves tandíj felső határát, pótlandó a kieső juttatásokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.