Megtörhet az MSZOSZ hegemóniája

Húszéves erőviszonyok változására lehet számítani a jövőben a szakszervezeti mozgalomban. A folyamat leginkább az MSZP-vel két választás során is együttműködő Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét (MSZOSZ) érintheti, a konföderáció elveszítheti eddigi privilegizált helyzetét, saját háza táján pedig jelentős költségcsökkentéssel, a szakértői apparátus szűkítésével kell számolnia – értesült a Magyar Nemzet.

Bákonyi Ádám
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lesz elbocsátás, az eddigi támogatásokat ugyanis nem lehetett bérekre fordítani – mondta megkeresésünkre Pataky Péter. Az MSZOSZ elnöke ugyanakkor elismerte, az állami támogatások csökkenése miatt a jövőre nézve át kell gondolniuk a feladataik ellátását, különböző tevékenységeik szervezését. Az elnök szavainak ellentmondnak az MSZOSZ ágazati vezetőinek a konföderáció nemrég tartott kongresszusa előtti nyilatkozatai. – Az anyagi forrásaink várhatóan nem bővülnek, sőt erőteljes szűkítéssel kell számolnunk, miközben több pénzre lenne szükség ahhoz, hogy egy jobb szakértői háttérgárda segítse az elnök munkáját – mondta Breuer László, a Honvédelmi Dolgozók Szakszervezetének titkára. Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy „az MSZOSZ központi szervezete is megérett az átalakításra, mert a jelenlegi bevételi forrással nem lehet tovább finanszírozni a működést”.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat a felére csökkenti a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács tagszervezeteinek szakmai programjaira fordítható támogatási keretét. Ez azt jelenti, hogy a kilenc munkaadói és hat munkavállaló szervezet jövőre 906,4 millió forintot kap az idei több mint 1,7 milliárd forint helyett. A kormány már megalakulásakor hangoztatta, hogy hatékonyabbá és olcsóbbá akarja tenni az érdekegyeztetés rendszerét, amely eddig – meglehetősen kevés konkrét eredményt felmutatva – horribilis összegeket emésztett fel, az utóbbi öt évben összesen kilencmilliárd forintot.
Emlékezetes, az elmúlt nyolc évben a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt az MSZOSZ-t számos más úton is támogatták. A konföderáció több mint 190 millió forintot nyert 2005-ben az akkori munkaügyi minisztériumon belül működő Equal Nemzeti Programiroda pályázatán. Az összeget a nők és más hátrányos helyzetű munkavállalók társadalmi-gazdasági helyzetéről szóló adatgyűjtésre, illetve egy e-BérBarométer nevű internetes portál létrehozására kapta a konföderáció.
Két esztendeje a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége egyedüli szakszervezetként csaknem 268 millió forintot nyert, hogy két régióban kiépítse az úgynevezett Jogpont-hálózatot, amelynek a tájékoztatás, a munkaügyi, munkajogi és cégjogi tanácsadás a feladata. Információink szerint a Jogpont-hálózat működtetésében szintén megszűnik a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége kizárólagossága. Úgy tudjuk, a programba várhatóan bevonják a Munkástanácsokat és a Liga szakszervezeteket is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.