Napi sajtószemle

MN
2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

BBC News
Teljesen indokolatlannak és súlyos hibának nevezte Martonyi János Magyarország deviza- és forintadósi besorolásainak a Moody’s általi leminősítését. A magyar külügyminiszter erről a BBC brit közszolgálati televíziócsatorna Hardtalk című műsorában nyilatkozott. Martonyi János hangsúlyozta, ha Magyarország idén, jövőre és 2012-re is tartani tudja költségvetési hiánycélját, miért kételkedik abban bárki is, hogy a 2013 utáni időszakra ezt nem tudja teljesíteni. A műsorvezető a piacok elvárásaira utalva kérdőre vonta a külügyminisztert, hogy Budapesten miért nem csökkentették drasztikusabban az állami kiadásokat. „Magyarország az egyetlen ország, amely elég bátor volt ahhoz, hogy felére csökkentse a politikai osztályt (…) és 2014-től a parlamenti képviselők számát” – válaszolt Martonyi. A külügyminiszter a Nemzetközi Valutaalapnak nem tetsző magyar bankadóval kapcsolatban elmondta, Magyarország példáját többek között Ausztria és Nagy-Britannia is követte.


FINANCIAL TIMES
Soha nem jön jól a hitelképesség leminősítése, ám Magyarország esetében az időzítés különösen rossz volt: a Moody’s hitelminősítő egy hónappal a soros magyar EU-elnökség kezdete előtt rontotta a magyar adósosztályzatot – áll a londoni gazdasági napilap szerkesztőségi kommentárjában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.