Nem egyirányú a debreceni utca

Felemás szezont zárt a Debrecen. Noha egyértelmű siker, hogy feljutott a második számú kontinentális labdarúgó-kupasorozat, az Európa-liga főtáblájára, öt forduló alatt sem tudott pontot szerezni (az utolsó meccset december 16-án vívja a Sampdoria ellen). Talán ennél is kellemetlenebb, hogy a csapat csak az ötödik helyen, az éllovas Videotontól nyolc ponttal lemaradva telel az NB I-ben. Debrecenben is érzik, tavasszal ennél több kell. Bár nem kizárt, Herczeg András marad, beszédes, hogy még a levegőben lóg szerződésének a meghosszabbítása.

2010. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor egyeztettük a beszélgetés időpontját, felemlegette a PSV elleni hazai meccsről írt tudósításunk zárómondatát, miszerint ez a teljesítmény az NB I-ben is kevés. Fenntartva a tévedés jogát, az ősszel olykor azért a magyar csapatokkal is meggyűlt a Loki baja, nemde? – kérdeztük Herczeg Andrást.
– Kétségtelen, voltak gyengébb meccseink, mindenekelőtt a siófoki és a szombathelyi vendégszereplésre gondolok, de ennyire drámainak nem látom a helyzetünket. Ha megrendezik az utolsó, azaz a második tavaszi fordulót, akkor lehet, hogy a második helyen zárunk.
– Túllépve a konkrét mérkőzésen és bírálaton, az előző fél évben több olyan eset volt – Polekszics és Mészáros eltiltása, Máté szabálytalan lovecsi nevezése, végül Kabát, Laczkó és Szakály harkivi botránya –, amelynek a sajtóvisszhangjára a kelleténél talán érzékenyebben reagáltak Debrecenben. Mi ennek az oka? Talán az a feltételezés, miszerint az újságok – lapunkat is ideértve – inkább a DVSC legnagyobb hazai riválisával, a Videotonnal szimpatizálnak?
– Nem hiszem, hogy érzékenyen reagáltunk volna, mindig igyekeztünk a magunk dolgával törődni, s ezután is így teszünk.
– Azért erősködöm, mert Debrecenben gondolhatják úgy, hogy az előző évtized legsikeresebb magyar csapata számíthat hasonló támogatásra, mint a Videoton. Biztosan nem irigykednek a fehérváriakra?
– Ilyen alapon irigykedhetnénk a győriekre és a ferencvárosiakra is. Köztudomású ugyanis, hogy velünk együtt e három csapatnál a legbiztosabb a háttér az NB I-ben.
– A tavalyi és az idei keretet összehasonlítva az az ember érzése, Debrecenben összehúzták a nadrágszíjat. Pedig köztudomású, hogy a BL-szereplésből a klub durván két és fél milliárd forintnyi bevételre tett szert. Szakvezetőként egyetértett ezzel a döntéssel?
– Az előző idény téves összehasonlítási alap, a Bajnokok Ligája külön kategória. Azután erősítettük meg a keretet, hogy bejutottunk a BL-be. Ez egyszeri alkalom volt. A Serie A, de még a görög első osztály lehetőségeivel sem tudunk versenyezni. Igen, lehetett volna kicsit erősebb a keret. Ám azzal nem számolhattunk, hogy Polekszicset és Mészárost eltiltják, Farkas és Kulcsár szinte egész ősszel sérült lesz, Kabát is sokat hiányzik; Balajti pedig későn kapcsolódott be a közös munkába.
– A jobb szerepléshez egy jó igazolás elegendő lett volna. Egyetért vele, hogy Malinauskason több meccs is elment?
– Való igaz, nem tudta pótolni Polekszicset. Pedig azért igazoltuk le, mert tavasszal kimondottan jól védett Diósgyőrött. Talán más egy kiesés ellen küzdő csapatban védeni, ahol meccsenként tíz lövés jön kapura, s ha nyolcat kivéd, akkor már jól teljesít a kapus. Malinauskas a hibáktól egyre jobban elbizonytalanodott, s még a szerencse is elhagyta. Harkivban például több bravúrja volt, ám az utolsó percekben elkerülhető gólt kapott .
– S kivel volt elégedett?
– Bár sokat bajlódott sérüléssel, Simac a védelemben megtalálta az összhangot Mijadinoszkival, Laczkó és Czvitkovics nem érdemtelenül lett tagja a válogatott keretnek, Varga Józsi magára talált, Szakály is jól teljesített, s a saját nevelésű Bódi Ádám is egyre több feladatot tud megoldani.
– Kabát szerződtetését nem bánja?
– Úgy gondoltuk, ő helyettesítheti Rudolfot. Amikor pályán volt, nem is lehetett rá panasz. Inkább az volt a gond, hogy keveset játszott, részben sérülés, betegség, részben a két kiállítása miatt.
– Forró téma, hogy bár decemberben lejár, még nem hosszabbították meg a szerződését. Nem várhatom el, hogy megmondja, megy-e vagy marad. Azt elárulja, melyik fél részéről kérdéses a folytatás?
– Le kell ülnünk az elnök úrral, s nem csak ezt az őszt, az eltelt három évet kell értékelnünk. Tudom, sokakat foglalkoztat, hogy mire jutunk, mégsem szeretnék a dolgok elébe vágni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.