Pálinger, a mindentudó kapus

Ezt a mérkőzést nemhogy a sporttörténelem, de a skandináviai női kézilabda Európa-bajnokság húsz legszebb meccse közé sem fogják beválasztani, de kit érdekel? Nem esztétikai élményre vágytunk, hanem győzelemre, és válogatottunk remek védekezésével, Pálinger Katalin vezérletével tegnap 21-18-ra meg is verte Franciaországot.

Ballai Attila
2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden este még húsz gól különbség mutatkozott a két tegnapi ellenfél között, hiszen a magyarok kilenccel nyertek, a franciák viszont 11-gyel, 33-22-re veszítettek. Persze nem mindegy, ki ellen. Pálingerék az Eb-t felkészülési versenynek tekintő szlovéneket intézték el – ők ennek dacára már a vacsorát széles jókedvvel költötték el, lerí róluk, ittlétük minden percét ajándékként élik meg –, a legutóbbi vb ezüstérmesei ellenben az olimpiai bajnok házigazdával szemben maradtak alul, és úgy tűnt, gyorsan, még az első félidőben bele is törődtek a megváltoztathatatlanba. Így aztán már szünetre beszedtek 19 gólt, Olivier Krumbholz szövetségi kapitány meg is jegyezte: ,,Nem volt védelmünk. A magyarok ellen néhány helyen változtatok az összeállításunkon, mert ennél több kell, de többet is fogunk nyújtani.”
Ezt a mieink is gyanították. A tegnap kissé ziláltan indult, mert a helyi szervező bizottság magyar csapatkísérőjének sejtelme sem volt a délelőtti edzés helyszínéről, majd amikor némi szerencsétlenkedés után mégis rálelt a kijelölt teremre, ott jégkorongos-hőmérséklet fogadta a lányokat. A méltatlankodás hatására bekapcsolt fűtés aztán olyan hangon,, duruzsolt”, mintha percenként egy-egy repülőgép zuhanna a csarnok tetejére. Tomori Zsuzsannának ennél komolyabb gondja is akadt, fájós térdét tapogatva, jegelve, bandázsozva üldögélte végig a tréninget, és azt mondta: „A szlovének ellen kaptam egy medvepuszit, azt hittem, egy kis fájdalommal megúsztam az egészet, de reggel alig tudtam felkelni, meghúzódott az oldalszalagom.”
Az első félidő közepén mégis pályára lépett, mert támadójátékunkon volt mit javítani. A legszebb az egészben, hogy együttesünk így is 6-3-ra vezetett ekkor, a franciák iszonyatos görcsben játszottak. Mindamellett ádáz kézitusa zajlott, amelyben az átlövéseknek, a roppant összeszedett védekezésnek és Pálinger klasszisának köszönhetően a 20. percben 8-4-re, szünetre 12-7-re nőtt az előny.
A magyarok által megbénított tavalyi vb-döntős a folytatásban is éppen úgy alulmúlta önmagát, mint a 2009-ben talán adminisztratív hiba folytán a világ legjobbjának választott Allison Pineau. A mieink bezzeg úgy védekeztek, mintha az életükért harcolnának, elöl pedig Sopronyi Anett bal kézzel verte az ellent. A 21-18-as végeredmény önmagában is árulkodó, de Mátéfi Eszter szövetségi kapitány még hozzátette: „Nagyon boldog vagyok, hiszen óriási csapatmunka eredménye, hogy megfiatalított, a sérülések miatt több kulcsemberét is nélkülöző együttesünk legyőzte a vb-ezüstérmest. Azt hiszem, nyitott védekezésünkkel alapos meglepetést okoztunk az ellenfélnek, így igazán megérdemelt a sikerünk.” Ezt Krumbholz mester sem vitatta, csalódottságát, majd elismerését fejezte ki, még az orrát általában igen magasan hordó balátlövő, Sophie Herbrecht is leszögezte: „Sokkal jobbak voltak a magyarok, ehhez nincs is mit hozzátenni.”
Annyit azért mégis, hogy Pálinger Katalin ismét a mezőny fölé nőtt, és ez nála már nem egyszeri, kétszeri alkalom, hanem tartós állapot. Természetes, hogy társait és a védekezést méltatta, ám amikor saját produkciója értékelésére kértük, így válaszolt: „Beértem, elegendő rutint szereztem, tartanak is tőlem. Jellemző példa erre, hogy még a szlovén meccs előtt a folyosón összefutottam a Győrben játszó Grossal, a kezemben lévő, egyébként üres füzetre mutattam, és azt mondtam neki, Ana, mindent tudok rólad, ő pedig ezt láthatóan elhitte. Aztán tíz lövéséből egy gólt sem szerzett.”
Mert Pálinger tényleg mindent tud, és már rég nem csak Ana Grosról. Igaz, ezt a mai szünnap után holnap a norvégokkal szemben kellene bizonyítania.

D csoport. Tegnapi eredmények: Magyarország–Franciaország
21-18, Norvégia–Szlovénia 32-26.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.