Izraeli ítélet
Jeruzsálem. Egy izraeli haditörvényszék felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a két katonát, akik a gázai offenzíva alatt arra kényszerítettek egy fiút, hogy álcázott pokolgépek után kutasson – közölte tegnap az izraeli katonai rádió. Az ítélet szerint legalább három hónapos elzárás vár rájuk, ha újabb vétséget követnek el. (MTI)
Kártérítés a 9/11-es mentőcsapatoknak
New York. Közel tíz évvel a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően New York város 625 millió dolláros kártérítésben állapodott meg azzal a több mint tízezer tűzoltóval, rendőrrel, mentővel és építőmunkással, akik egészség-
károsodást szenvedtek a Világkereskedelmi Központ összeomlásakor keletkezett mérgező portól. (MTI)
Pápai kiállás
Berlin. XVI. Benedek pápa holnap megjelenő könyvében leszögezi, XII. Pius több zsidót mentett meg, mint bárki más. A pápa kijelentését titkos, illetve titkosítás alatt lévő vatikáni levéltári dokumentumok alapján tette. A katolikus egyházfő utal arra, néhai elődje 1938-ban bíborosként levélben szólította fel a világ püspökeit: segítsék a Németországot elhagyni kívánó zsidók vízumhoz jutását. (MTI)
Intő Bulgáriának
Szófia. Ha Bulgária nem javít lassú, korrupt bírósági gyakorlatán 2013-ig, elbúcsúzhat 11 milliárd eurónyi uniós támogatástól. Nikolaj Conev volt védelmi miniszter a hivatali visszaélés vádja alól történt felmentésével Szófia aligha fogja Brüsszelt meggyőzni arról, képes megfékezni a szervezett bűnözést. (T. J.)
Menczer Tamás: A magyar álláspont változatlan, azonnali és feltétel nélküli tűzszünet és béketárgyalás