Röviden

MTI
2010. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teljesül a hiány
Az államháztartás november havi hiánya 172 milliárd forintra teljesült, így az államháztartás egyenlege november végén 1304,8 milliárd forint deficitet mutatott – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az egyenleg még nem tartalmazza egyebek közt a „bankadó” 90 milliárdját és a válságadók bevételeit. Így hazánk 2010-ben biztonságosan tartja a 3,8 százalékos költségvetési hiányt – hangsúlyozza az NGM. (MTI)

A hazai a jó
A mostani 30 százalékról a jövő év végéig 50 százalékra növelnék a magyar fogyasztók körében a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy ismertségét, amely már több mint ötszáz magyar terméken szerepel – jelentette be az Agrármarketing Centrum igazgatója. (MTI)

Több feljelentés szoftverügyben
Az idén 89 százalékkal emelkedett a szoftvergyártók érdekvédelmi szervezete, a BSA magyarországi képviseletéhez beérkező, illegális szoftverhasználattal és szoftverkalózkodással kapcsolatos bejelentések száma. A BSA szerint ez azért meglepő, mert az idén először csökkent az illegális szoftverek aránya Magyarországon: 42-ről 41 százalékra. Ezzel az értékkel Magyarország jobb a globális átlagnál. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.