Röviden

MN
2010. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emeltek Molnár Gyula ellen
Ötrendbeli becsületsértés miatt vádat emelt az ügyészség Molnár Gyula volt XI. kerületi MSZP-s polgármester ellen – közölte a köztévé. A vád szerint Molnár sértegette és kirúgással fenyegette azokat a rendőröket, akik egy borfesztivál után tartott közúti ellenőrzésen állították meg. Molnár ellen a Kopaszi-gát melletti terület eladása kapcsán hivatali visszaélés gyanúja miatt már nyomoznak. (MN)

Papp Tibor lesz Semjén ellenfele
A KDNP korábbi alelnöke, Papp Tibor is indulna a pártelnöki posztért a párt december 18-i országos választmányi ülésén,
ahol megválasztják a párt országos vezetőit. Semjén Zsolt jelenlegi elnök már korábban bejelentette indulását. (MTI)

„Előremutató az új médiatörvény”
A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség szerint előremutató az új médiatörvény koncepciója, hiszen az kifejezi az igényes hazai médiatartalmak iránti közösségi igényt, korlátozná a médiamonopóliumok kialakulását, s megteremti a korábban átláthatatlan és zavaros médiaterjesztési piac átláthatóságát. A szervezet ugyanakkor úgy véli, sok részterület maradt, amely további jogalkotást kíván. (MTI)

Rendőröket hívnak a szakiskolába
A székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola vezetése rendőri segítséget kért az intézmény fenntartójától, mert az iskolában vannak olyan jelenségek, amelyek pedagógiai eszközökkel nem megoldhatók, s amelyeket a novemberben munkába álló roma mentorok sem tudtak kezelni. (MTI)

Előzetesben marad Balla Irma fia
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság Schönstein Sándor szabadlábra helyezési kérelmét – tudtuk meg. A 31 éves férfit édesanyja, Balla Irma volt debreceni fideszes képviselő meggyilkolása miatt első fokon 12 évi szabadságvesztésre ítélték, amit a vádlott megfellebbezett. Ügyvédje arra hivatkozott: nem kell félni szökéstől, elrejtőzéstől, a férfi eddig is rendelkezésre állt, ám a bíróság az ítélet súlyosságára tekintettel elutasította a kérelmet. (D. M.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.