Röviden

MN
2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túl jól értesült volt Benedek Fülöp
Két hónappal hosszabbították meg Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár előzetes letartóztatását, aki a bíróság szerint kapcsolatain keresztül idejekorán értesülhetett a vele szemben folytatott, akkor még nem nyílt nyomozati cselekményekről. Az ügyészség indítványa szerint fennáll a veszélye, hogy Benedek szabadlábon védekezve megpróbálja befolyásolni a tanúkat és megnehezíteni az eljárást. (MN)

Horn Gyula kórházban marad
A volt szocialista miniszterelnök, Horn Gyula Orbán Viktor közbenjárására maradhat az Állami Egészségügyi Központban – állítja az Atv.hu. A televízió információi szerint a Honvédelmi Minisztérium vezetésében fontolgatták, hogy Horn Gyulát hazaengedjék a tárca kötelékébe tartozó egészségügyi intézményből, ugyanis betegsége olyan jellegű, hogy indokolt lehetne otthoni ápolása is. (MN)

Feljelentés az In-Kal adatgyűjtése miatt
A Legfőbb Ügyészséghez fordult tegnap az a bírónő, akit férjével együtt az ITD Hungary Kht. megbízásából figyelt meg az In-Kal Security. A Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája jogosulatlan titkos információgyűjtés, magántitok jogosulatlan megismerése és személyes adattal való visszaélés gyanújával tett feljelentést – tájékoztatott Futó Barnabás, a sértett jogi képviselője. Közölte: panaszt jelentett be a férj feljelentését elutasító rendőrségi határozat miatt is. (S. P.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.