Röviden

MN
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romagyilkosságok: előkészítő ülés
Zárt, úgynevezett előzetes ülésen döntött tegnap a Pest Megyei Bíróság a hat halálos áldozattal járó cigánygyilkosságok tárgyalásának bizonyítási sorrendjéről – közölte a Hír TV. Az ügyészség bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberöléssel, rablással, valamint lőfegyverrel való visszaéléssel négy férfit vádol. Őket a legmagasabb rendőri védelem mellett szállították a bíróság épületébe. (MN)

Elkezdődött az Alstom-per
Francia bíróságtól várja a BKV, hogy az Alstom kifizesse azt a harmincmilliárd forintos bankgaranciát, amelyet a metrókocsik szállítójával felbontott szerződés kapcsán hívtak volna le – közölte tegnap Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója a Hír TV Rájátszás című műsorában. Elmondta: Párizs mellett az Alstom keresetére tegnap kezdődött a tárgyalás. A főváros csak a per végkimenetele alapján dönthet arról, hogy tovább tárgyal-e a típusengedélyt meg nem szerző francia gyártóval, vagy új közbeszerzést ír ki. (MN)

Újjáalakul az Idősügyi Tanács
Eddigi formájában tegnapi határidővel megszűnt az Idősügyi Tanács, de a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet szerint egy hónapon belül újjá kell alakítani. Az új szabályok
szerint is a miniszterelnök kéri fel a tagokat, számuk azonban tizenkettőre csökken az eddigi tizenhat helyett. (MTI)

Az ombudsman káoszt lát
Nem megfelelő a különböző időpontokban és jogalkotói szándékkal létrejött jogvédő intézmények együttműködése – közölte tegnap Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint ma senki nem tud képet alkotni arról, az állampolgárok közül hányan és milyen ügyekben fordultak panasszal a hatóságokhoz. A biztos aktívabb kormányzati szerepvállalást javasol, és szerinte a civil jogvédő szervezetek támogatása mellett már az alapfokú oktatásban le kell rakni az emberi jogi nevelés alapjait. (MTI)

Feszültségek az LMP-ben
Lemondott az LMP-ben viselt országos választmányi tagságáról Scheiring Gábor, a párt országgyűlési képviselője. Helyét Karácsony Gergely veszi át. Scheiring a testületnek írt levelében azzal indokolta döntését, „a választmány súlyos normákat sértett meg, törzsi logika által vezérelve méltatlan helyzetbe hozott embereket, destruált és bénított előremutató kezdeményezéseket”. A politikus szerint a tagság baloldali és konzervatív táborra szakadt, amely a párt széteséséhez is vezethet. (Index)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.