Szanyi másik pártba utalná Gyurcsányt

Gyurcsány Ferenc törekvéseivel szinte maradéktalanul egyet fogok érteni, amennyiben ezeket egy másik pártban fejti ki – ezt Szanyi Tibor írta egyik fórum hozzászólásában. Az MSZP elnökségi tagja kifejtette, hogy szerinte nem lehet napi szinten ütköztetni a volt miniszterelnök által képviselt szellemiséget a párt jelenlegi vezetésének elképzelésével.<br />

Török László
2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár vannak közös céljai a szocialistáknak a Gyurcsány által képviselt politikával – mondta Szanyi Tibor –, a párt napi működésében azonban a világnézeti különbségek inkább problémaként jelentkeznek. A politikus szerint például egy pártprogram megalkotásánál vagy szakmapolitikai kérdésekben válik bonyolultabbá a kérdés, hiszen ezen a szinten a viták már a hatékonyságot gyengítik. A szocialisták elnökségi tagja közölte, hogy Gyurcsánynak és követőinek van helye a demokratikus ellenzék soraiban, de szerinte inkább a „párt szövetségi rendszerében”. – Ez nem kizáró vagy elutasító, hanem rendező jellegű kezelése a problémának – nyilatkozta Szanyi Tibor.
A politikus a Népszabadság internetes oldalán folytatott fórumban, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció Platform megalakulása miatt útmutatást kérő hozzászólásra reagálta azt, hogy „Gyurcsány Ferenc törekvéseivel szinte maradéktalanul egyet fogok érteni, amennyiben ezeket egy másik pártban fejti ki.” Itt írt arról is, „egy szocialista pártnak szerintem sem lehet gyökeresen eltérő ideológiai bázisú belső színezéke”. – Még egyértelműbben: örülök, ha jó szomszédaim vannak, de ez még nem ok arra, hogy társbérletbe bonyolódjunk – fogalmazott a politikus.
Szanyi korábban élesen bírálta a volt kormányfőt, mert felszólalt a Magyar Demokratikus Charta „alkotmányvédő” demonstrációján, ahol ilyen lehetőséget ő nem kapott. Akkor azt írta, hogy Gyurcsány a „pártot, a frakciót körülbelül százszor verte át, szóval egy kezelhetetlen, követhetetlen ember”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.