Tizenkilenc év után újra csúcson az FTC

2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába nyerte meg a birkózók csapatbajnoki döntőjének első felvonását 14-9-re a Vasas az FTC csarnokában, a zöld-fehérek a szerdai visszavágón a Fáy utcában még jobban, 19-8-ra elkalapálták a címvédő angyalföldieket, és így 28-22-es összesítéssel értek révbe.
– Legutóbb tizenkilenc éve, 1991-ben voltunk aranyérmesek, akkor még én is aktívan birkóztam, így éppen itt volt az ideje, hogy újra bajnokok legyünk – szögezte le a diadal másnapján Sike András, a Ferencváros vezetőedzője rekedten, mert a finálé alatt annyit kiabált, hogy elment a hangja. – Valójában úgy számoltunk, hogy már az első felvonást is megnyerjük, így a vereség ellenére sem estünk pánikba. A visszavágóra sikerült leigazolnunk két orosz versenyzőt, akik hozták a meccseiket, de ez nem jelenti azt, hogy ők szerezték meg nekünk az aranyat. A két összecsapás tizennégy mérkőzéséből kilencet megnyertünk, és megvolt a forgatókönyvünk arra az esetre is, ha nem tudunk erősíteni. Szóval ez a győzelem a csapat diadala volt – tette hozzá a szöuli olimpia bajnoka.
A kulcsmérkőzésen amúgy a pekingi olimpián a kötöttfogású 84 kg-osok között ezüstérmes Fodor Zoltán ezúttal a 96 kg-ba bemérlegelve győzte le 1-0, 1-0-ra a nála tíz kilóval nehezebb Varga Ádámot.
– Az utóbbi években egyéniben már jó néhány kiemelkedő eredményt értünk el világversenyeken, de nagyon kellett ez a csapatbajnoki siker is. A szabadfogású versenyzőink nagyrészt fiatalok, nekik még mindenképpen acélosodniuk kell, kötöttfogásban azonban már kiforrott birkózóink vannak, és jövőre szeretnénk minden fronton helytállni. Bízom benne, hogy Fodor Zoli és Bácsi Peti az isztambuli vb-n már megszerzi az olimpiai kvótát, Németh Iván pedig arra készül, hogy kiszorítsa a válogatottból a világbajnok Kiss Balázst – vázolta a soron következő feladatokat Sike András. Szó se róla, Némethnek nem jutott könnyű.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.