Újjászületőben az elfeledett címertan

2010. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fiam, maga hülye – mondta Bertényi Ivánnak egyetemista korában Léderer Emma professzor, amikor kiderült, hogy címertannal akar foglalkozni. Az intés nem hatott, és a diákból a hazai heraldika legelismertebb kutatója vált. Mindezt a szerző mesélte el azon a rendezvényen, amelyen A címertan reneszánsza című kötetét mutatták be az ELTE Szekfű Gyula Könyvtárában. A hatvanas évek elején úri passziónak minősült a címerekkel való tudományos foglalatoskodás, sőt – mint Bertényi Iván elmondta – egyenesen feudális áltudománynak tartották a heraldikát.
A mostani könyv híven tükrözi azt a pótolhatatlan tevékenységet, amellyel a szerző sok tévhitet oszlatott el. A kommunista éra álcímertana, majd a későbbi dilettáns magyarázatok sok kárt okoztak. A Szent Korona jelentőségéről, nemzeti címerünkről írt művei korszakalkotók. Annak pedig, aki – hogy kölcsönvegyük Bertényi szóhasználatát – arra „vetemedik”, hogy elolvassa a tanulmányokat, és nem ismerte előbb a történész munkáit, kellemes meglepetésben lesz része. Olyan humorral átszőtt, élvezetes stílusú művet forgathat, amely a legegzaktabb tudományosságot képviseli.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.