Előzetes letartóztatásban várja a nyomozás további fejleményeit az a négy, uzsorával gyanúsított személy, akiket a borsodi rendőr-főkapitányság Bükk bevetési alosztálya, valamint a helyi nyomozók a múlt héten fogtak el Ózd belvárosában. A két nő és két férfi alkotta csoport a gyanú szerint évek óta uzsorakölcsönök folyósításából tartották fenn magukat. Egyedné Novodonszki Éva, a főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatott: a nyomozás eddigi adatai alapján megállapítható, hogy akadt olyan sértett, aki 2008-ban ötvenszázalékos kamatra kapott harmincezer forintot, azóta az adósságspirálban 1,2 millió forintot fizetett vissza. Az uzsorások és behajtóik többször életveszélyesen megfenyegették áldozataikat, sok esetben már a postánál várták a sértetteket. A felvett segélyekből a helyszínen levették a „sápot”, majd az összeget természetesen ötvenszázalékos kamattal terhelve újra kölcsönadták a pénztelen embereknek.
A gyanúsítottak lakásán tartott házkutatások során előkerült több nyilvántartás, füzet nevekkel, címekkel és pénzösszegekkel, nyugdíjasszelvények, illetve számos mások nevére kiállított igazolvány is. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján hatrendbeli uzsora-bűncselekménnyel, három esetben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett elkövetésével és jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel gyanúsítható a négy ózdi uzsorás. Zsaroló uzsorást vettek őrizetbe a rendőrök Nyíregyházán; a 41 éves helyi lakos háromszoros összeget követelt vissza adósától, aki még testvére autóját is átengedte neki félelmében – közölte a rendőrség tegnap. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság szóvivője elmondta: a férfit zsarolás mellett csalással is gyanúsítják, mivel egy másik áldozatától tízmillió forintot csalt ki azzal, hogy megmentette egy eljátszott kocsmai verekedésben. A hatóság vizsgálja, másoknak adott-e kölcsönt az uzsorás – tette hozzá Fülöp Gergely.
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz-KDNP a budapestiekért dolgozik