Vádemelés Szilvásy és társai ellen

Személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Szilvásy György volt titokminiszter, Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke, Dávid Ibolya, az MDF korábbi elnöke és Herényi Károly egykori MDF-es frakcióvezető ellen.

Török László
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keresztes Imre főügyész közleményéből kiderül: múlt pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt emeltek vádat. Szilvásyt egyrendbeli, folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel, Tóth Károlyt egyrendbeli, hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel vádolják. Dávid Ibolya volt pártelnököt kétrendbeli személyes adattal visszaéléssel – ezek közül az egyik bűncselekményt társtettesként követte el –, valamint egyrendbeli kényszerítéssel, Herényi Károlyt pedig egy rendbeli társtettesként elkövetett személyes adattal visszaéléssel vádolja a főügyészség.
Mind a négy személyt az úgynevezett UD-üggyel összefüggésben fogják bíróság elé idézni, mert közreműködtek abban, hogy a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések nyilvánosságra jussanak. Szilvásy és Tóth olyan hanganyagokat osztott ki a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak, amelyeken két fideszes politikus, Demeter Ervin és Kövér László beszélget a vagyonvédelmi cég vezetőivel. Ezzel azt akarták bizonyítani, hogy a politikusok az akkori ellenzéki párt vezetőiként intenzív és rendszeres kapcsolatot tartottak fenn a – miként a volt titokminiszter fogalmazott – „árnyék-titkosszolgálatként” működő UD-vel. Az MDF volt vezetői a párt 2008-as tisztújítása előtt hoztak nyilvánosságra egy rögzített telefonbeszélgetést, amelyen az UD egyik vezetője egy bankárral beszélget. Dávid Ibolya szerint az eszmecsere arra utalt, hogy bizonyos körök el akarták őt mozdítani az MDF éléről, és egy lejárató akciót készítettek elő ellene. A nyomozás során egyfelől kiderült, hogy Dávid Ibolya jogellenesen hozta nyilvánosságra a hanganyagot, másfelől az is, hogy további hanganyagok közzétételének kilátásba helyezésével visszalépésre kényszerítette pártelnöki kihívóját.
A KNYF a nyomozáskor olyan információkhoz jutott, amelyek indokolttá tették a Budapesti Katonai Ügyészség megkeresését. A katonai vádhatóság februárban kezdett vizsgálódni, novemberben meggyanúsították Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt. A polgári elhárítás UD-ügyben folytatott tevékenységét egy parlamenti albizottság is ellenőrizte, megállapítva: jogellenes titkosszolgálati műveletek előzték meg a vagyonvédelmi cég elleni lejárató kampányt, amely a társaság csődjéhez vezetett. A nemzetbiztonsági bizottság előző kormányzati ciklushoz kötődő titkosszolgálati anomáliák feltárását végző albizottsága szerint alaptalanul vádolták meg az UD Zrt.-t többek között a kormányzati informatikai rendszerek elleni támadásokkal, s erre hivatkozva alaptalanul rendelték el a vállalkozás műveleti feldolgozását. Kiderült: a Galambos Lajos, majd Laborc Sándor vezette NBH által fizetett hacker követte el azokat a világhálós betöréseket, amelyeket Szilvásy György az árnyék-titkosszolgálat számlájára írt, és amelyek miatt Laborc feljelentést tett az UD ellen többek között államtitoksértés miatt. A hatóságok később megalapozatlannak ítélték az NBH vezetőjének beadványát. Laborcot a feljelentés miatt később az UD beperelte személyiségi jogai megsértése miatt.
Szilvásy György szerint az ügyészség politikai megrendelést teljesít azzal, hogy vádat emelt ellene. A volt titokminiszter az MTI-nek azt mondta: akkor tud majd érdemben reagálni a vádra, ha megkapja az erről szóló hivatalos értesítést. Hozzátette: úgy látja, a gyanúsítás lényegében megegyezik a Fidesz erre vonatkozó beadványának a tartalmával. Az ügyészség – jegyezte meg – soha nem válaszolt arra a kérdésére, ha problémának tartja, hogy ő megosztotta a hangfelvételeket a nemzetbiztonsági bizottság tagjaival, akkor azt miért nem, hogy a Fidesz nyilvánosságra hozta ezeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.