Beszédesek, hallgatagok

Igazából nem tudja az ember hová tenni a hírt: az Országgyűlés őszi ülésszakán Schiffer András, az LMP frakcióvezetője beszélt a legtöbbet, 190 alkalommal szólalt fel, összesen 15 órán keresztül hallgathatta, aki kíváncsi volt rá. Hogy akkor most jó politikus-e Schiffer vagy sem, a csupasz adatokból nem deríthető ki, mint ahogyan az sem, hitelesen képviselte-e választóit, pártját, egyáltalán volt-e valami értelme, hogy ennyit használta a mikrofont, vagy jobban tette volna, ha szónoklatai helyett újságot olvas, csendben szunyókál, netán a büfében múlatja az időt. A rekorder munkásságát elemző hírportál egyik kommentelője élénk vitát gerjesztett, amikor viharos emlékezetű Torgyán József nevét említette, mint akit szintén beszédes politikusként tartott számon a korabeli históriaírás. Ám mindjárt hozzá is tette, a terjengősség nem feltétlenül jelenti a magas nívót; ha így lenne, Torgyán doktor most töltené hatodik ciklusát a miniszterelnöki székben.
Akárhogyan van is, nem gusztusos lestréberezni, lesztahanovistázni az LMP frontemberét, szómenésére magyarázat lehet, hogy gondolatait csak a tavaszi választások óta mondhatja el az Országgyűlés nyilvánossága előtt. Ugyanakkor azokat sem illik bántani, akik az őszi ülésszak során meg sem mukkantak a plenáris üléseken – a Házon kívül biztosan ők is nyakig voltak a munkában. (A legismertebbek közül a fideszes Illés Zoltán tavasz óta az árvízzel, a vörösiszappal küzd, Demeter Ervin az önálló életet élő titkosszolgálatok gubancait igyekszik kibogozni, a szocialista Vitányi Iván pedig valószínűleg Gyurcsány Ferencnek tart órákat a politikai túlélés fifikáiról.) Amúgy meg bármit mutat a statisztika, a parlament valahol mégiscsak a mi kutyánk kölyke…