A Fidesz–KDNP-s főpolgármester új közbeszerzés kiírását fontolgatja, és a kormánnyal egyeztet, hogy érdemes-e tovább tárgyalni a franciákkal. Bejelentette azt is, hogy az októberben felbontott 2006-os szerződés miatt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztoshoz fordul. A városvezetés szerint a Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester kézjegyével is ellátott dokumentum elképesztő jogi fordulatainak meg kell találni a felelőseit. Többek között választ keresnek arra, hogyan köthettek ki 50 százalékos előleget és 20 százalékot meg nem haladó kötbért. Az Alstom jogerősen sem tudta megszerezni a 65 milliárd forintért a kettes, illetve az épülő négyes metró vonalára leszállítandó 37 szerelvény típusengedélyét. A hatóság szerint a fékrendszerrel és a biztonsági berendezésekkel is komoly problémák voltak. Az Alstom a mai napig nem nyilatkozott arról, hajlandó-e átalakítani az általa biztonságosnak nevezett szerelvényeket.
Közben a Fővárosi Közgyűlés tegnap rendkívüli ülésen elfogadta, hogy csaknem 890 millió forintos önkormányzati segítséget nyújt az előző ciklusban a csőd szélére vitt gyógyfürdőknek. A BGYH Zrt. visszaveszi a kiszervezett üzemeltetést. Felmondták a korábban az In-Kal Securityvel kötött vagyonvédelmi szerződést is.
Részletek a 3. oldalon
Sarkára állt a főváros metróügyben
Fellebbezést nyújt be a BKV az Alstom-ügyben ahhoz a franciaországi bírósághoz, ahol a napokban megtiltották a metrókocsik beszerzésére kifizetett harmincmilliárd forintos előleg bankgaranciájának a lehívását – közölte tegnap Tarlós István.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!