Kubai szivar: elszívták

2011. 04. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fiatalítani kíván a Kubai Kommunista Párt, hangsúlyozta kongresszusi nyitóbeszédében Raúl Castro. Igaz, a szigetország nagyfőnöke is már hetvenkilenc éves, de mégsem nyolcvannégy, mint testvére, a távozó pártfőtitkár, Fidel. Raúl állítólag jó erőben van, erre utal, hogy egy személyben Kuba elnöke, kormányfője és a hadsereg főparancsnoka. A tizennégy évnyi szünet után megtartott pártkonklávén a vezér igen kritikusan fogalmazott, szerinte Kubának ki kellene már gyógyulnia krónikus betegségéből, az alacsony termelékenységből. Kijelentése egybecseng legendás bátyjának tavalyi szózatával. A torzonborz előd akkor úgy nyilatkozott: semmi értelme exportálni országa politikai modelljét (korábban ezt tették), merthogy az már náluk sem működik. Raúl Castro részleteket is kiszivárogtatott a friss reformelképzelésekből, ezek egyik eleme, hogy a párt megfiatalítása önmagában nem elegendő, olyanokkal kell lecserélni az aggastyánokat, akik értenek is valamit a rájuk bízott területhez. Vagyis az önmagában kevés lesz a tisztségszerzéshez, ha valaki csupán azt tudja igazolni, hogy annak idején együtt robbantgatott Fidellel, vagy látta Che Guevarát egy füstölgő kaszárnya előtt pózolni…
Nem lenne szép, ha megmosolyognánk ezért a kubaiakat. Nálunk is van bőven pártállami szuvenír, sőt, ma is előnyös rajtkockából indulhat, aki még látta Lukács Gyuri bácsit. Ebben nemzetközivééé lettünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.