Mártírnak sem alkalmas

2011. 04. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Jancsi, te nyomorult (…)!” – kezdi Lázár János fideszes frakcióvezetőnek szánt egyik blogbejegyzését dr. Dániel Péter, a baloldali lumpenértékek nemrég felbukkant hordozója. Az ügyvédként is bejegyzett szépíró tavaly jelent meg először a politikai alvilágban, vizsgamunkáját, a kaszinótojással bekent Nemzeti együttműködési nyilatkozatot a televízióban is mutatták, sőt magát a böhöm, szakállas embert is láthattuk egyik-másik újságban, amint elszántan pózol a kamerák előtt.
Első szereplése mindemellett nem sikerült igazán, reményei ellenére a bíróság nem találta bűnösnek, nem lett mártír. Elkeseredésében Dániel másnap csokoládés minyont kent szét a nyilatkozat egy másik példányán, ám ennek sem lett foganatja – környezete viszont fokozódó szánalommal nézte; a falfirkáló suhancok túlkoros cimboraként kezelték. A bomlott ember kitartóan folytatta küldetését, a hónap közepén már a Kossuth téri Károlyi-emlékműnél, a radikálisok ellenszenv-megmozdulásán is megrendezte a maga jelenetét: vörös rózsát helyezett el néhai eszmetársa szobrának talapzatán. Ez se jött be igazán, mindössze szimplán lehülyézték. Lendülete azonban tavaszra sem csökkent, március elején már a televízióban láthattuk a vehemens mozgalmárt – egy vonuló tévéstáb sodorta el, amint éppen a szavaló Gyurcsány felé indult lelkendezve.
Most, hogy a kesergő baloldal lumpenkommentelői Dániel karmester beintésére elérték a pöce mélységét, Gyurcsány ijedten fékezni kíván: ő nem vállal közösséget a valódi vérért lihegő híveivel. De hát hisz-e neki még valaki Őszöd óta? Tényleg megtagadná a Dánieleket?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.