MSZP: szeleskedtek

2011. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már megint belenézett egy pofonba a szocialista párt. Néhány héttel azután, hogy Szanyi Tiborból bohócot csinált egy másik politikai artista (Tomcat blogger egy meg nem történt Jobbik–cigány mérkőzésről tájékoztatta a Kapitányt, aki nyomban félreverte a harangokat), most a szélből próbált meg energiát nyerni a viharvert Jókai utcai brigád. Történt, hogy a zuglói MSZP közleményben tudatta a hazai és a nemzetközi nyilvánossággal: ismeretlen, vandál tettesek megrongálták a párt kerületi irodáját. (A székházfelirat egy része leesett a homlokzatról.) A kommüniké felvetette a gyanút, hogy „valakik” így akarták megfélemlíteni a szocialisták jelöltjét a hétvégi időközi választás előtt. Csakhogy néhány órával a párt jajszava után a rendőrség szóvivője közölte: semmiféle bűncselekmény nem történt, a viharos szél okozott a környéken kisebb károkat, a pártépületnél is. El lehet képzelni a tenyerét már dörzsölgető Török Zsolt pártszpíker csalódását, felszakadó káromkodását…
A szélenergia-hasznosítók kudarca vidám csevegésre serkentette a különféle hírportálok kommentelőit: „Új szelek fújnak”, „Ez már a Széll Kálmán-terv hatása lehetett…”, „Kimondottan populista szél volt, vigyázni kell, az ilyenek könnyen fasizálódnak!”, „Mindig is széllel béleltek voltak a szocik…”, „Huzatot kaptak az elvtársak, megint árnyékra vetődtek…”, „Azért a Fidesz határolódjon el a széltől!”. A legszűkszavúbb hozzászóló csak annyit írt: „Szélhámosok”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.