Hírhedt börtönben ül Strauss-Kahn

Az egyik legnagyobb amerikai büntetőintézet, a Rikers Island-i börtön magáncellájában töltötte a hétfő éjjelt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, miután a New York-i bíróságon úgy döntöttek, félő, hogy elmenekül, ezért őrizetben kell tartani. Megkezdődött a találgatás, hogy a francia szocialisták kit indítanak Strauss-Kahn helyett a jövő évi elnökválasztáson.

2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dominique Strauss-Kahnt azzal vádolják, hogy szombaton megpróbálta megerőszakolni a New York-i Sofitel szálloda 32 éves szobalányát. A bíróság megítélése szerint tartani lehetett attól, hogy amennyiben óvadék fejében szabadlábra helyezték volna, Párizsba menekül. Ezt azzal indokolták, hogy a szállodai eset után a John F. Kennedy repülőtérre sietett a 62 éves francia férfi. A hatóságok attól tartottak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője Roman Polanski rendezőhöz hasonlóan megpróbálja elkerülni a felelősségre vonást. Ügyvédje, Benjamin Brafman – aki korábban a gyermekek molesztálásával megvádolt amerikai énekest, Michael Jacksont is védte – tagadta, hogy ügyfele menekülni próbált volna. A New York Post bulvárlap tegnap azt írta, az IMF-vezér védőügyvédje szerint Strauss-Kahn valóban rávetette magát a manhattani szálloda szobalányára, és szexuális kapcsolatot létesített vele, de a nő akarta ezt. Strauss-Kahnt nem illeti meg diplomáciai mentesség, hiszen nem az IMF vezérigazgatójaként járt most külföldön, hanem magánszemélyként látogatott New Yorkba, hogy találkozzon ott tanuló lányával. A védelem egyébként egymillió dollár óvadékot ajánlott fel, hogy Strauss-Kahn pénteki meghallgatásáig lányának New York-i lakásán szálljon meg. Ha valamennyi vádpontban bűnösnek találják, akár 25 évi börtönbüntetésre is ítélhetik.
Az MTI beszámolója szerint a 160 hektáron elterülő Rikers Island-i börtönben Strauss-Kahnnak egy 3,5 méterszer 4 méteres zárka jutott, amelyben az ágyon és a pohárhoz, samponhoz, fogkrémhez hasonló alapvető felszereléseken kívül más nem található. Az IMF-vezető folyamatos felügyelet alatt áll, és valószínűleg rá is vonatkoznak az intézmény szabályai, azaz hetente három látogatót fogadhat ügyvédjén kívül, és naponta egy óra testmozgást engedélyeznek neki. A büntetőintézet lakóinak száma akár a napi 14 ezret is elérheti.
Dominique Strauss-Kahnra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy mondjon le vezérigazgatói posztjáról. Az Európai Unió pénzügyminisztereinek hétfőn kezdődött brüsszeli értekezletén Maria Fekter osztrák miniszter felszólította Strauss-Kahnt, hogy fontolja meg, kíván-e a valutaalap élén maradni. Spanyol kolléganője, Elena Salgado pedig elmondta, együtt érez a szexuális zaklatás áldozatával, a szálloda szobalányával.
Dominique Strauss-Kahn a jövő évi francia elnökválasztáson való indulása minden bizonnyal meghiúsult, és máris megkezdődtek a találgatások, hogy ki legyen a szocialista párt elnökjelöltje. Eddig Francois Hollande, a szocialista párt volt elnöke, illetve a 2007-es elnökválasztás vesztese, Ségolene Royal neve merült fel Nicolas Sarkozy államfő lehetséges kihívójaként. Martine Aubry jelenlegi szocialista elnök szerint ezzel a kérdéssel egyelőre nem időszerű foglalkozni. A jelöltről októberben döntenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.